#Vác




A váci Múzeumok éjszakájának programjai

Változatos programokkal készülnek a váci kiállítóhelyek a múzeumok éjszakájára: június 18-án például koncert, csillagászati túra és szubjektív tárlatvezetés is várja az érdeklődőket.









Új főigazgatót és gazdasági vezetőt neveztek ki a váci kórház élére

A váci kórház főigazgató tisztségére egyetlen jelölt volt, Kázmér Tibor kinevezését a város képviselő-testülete a január 10-i titkos szavazáson nagy többséggel (13 igen vokssal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett) támogatta, míg a gazdasági vezetői poszt esetében a hat pályázó közül Zábó Edina nyert.


25 éve halt meg a Bóbita illusztrátora

Hincz Gyula Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész, grafikus 1904. április 17-én született Budapesten, és 25 évvel ezelőtt, 1986. január 26-án hunyt el a fővárosban. Máig rejtélyes, hogy miért adományozta alkotásainak jelentős részét - még életében - Vácnak, az azonban kétségtelen, hogy ma itt őrzik a legnagyobb gyűjteményt műveiből. S itt emlékeztek meg halálának negyedszázados évfordulójáról is.






Halálra égett egy hajléktalan Vácott

A baleset kedd hajnalban történt, a Független Hírügynökség értesülései szerint egy hősugárzó okozta a tüzet. Töttős Györgyi, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője elmondta: a hajléktalan férfi és ismerőse egy téglából épült garázsban éltek, ott keletkeztek a lángok.



Két rablót keresnek Vácott

Az előzetes információkkal ellentétben nem egy, hanem két fegyveres férfi rabolta ki szombaton az egyik váci ékszerüzletet - közölte a rendőrség.