Hétszáz gyerekpornó-felvételt talált a rendőrség egy gödi férfi mobilján
Az ügyészség végrehajtandó szabadásvesztést kért a vádlottra.
Az ügyészség végrehajtandó szabadásvesztést kért a vádlottra.
HVG
Hónapokon keresztül embertelenül bánt egy szülőpár a mozgásképtelen, felnőtt lányával, aki végül belehalt a fertőzéseibe. Az emiatt indult büntetőügy során apja meghalt, az anyával szemben vádat emeltek.
HVG
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki bekamerázta egy általa korábban lakott ház fürdőszobáját, így több ott lakó kisgyerekről is pornográf felvételeket készített. A legkisebb áldozata óvodás volt.
HVG
John Boltont azzal vádolják, hogy a bizalmas megbeszélésekről jegyzeteket készített, majd a titkosított információkat is tartalmazó feljegyzéseket a családtagjaival is megosztotta.
A férfi volt zárkatársával is kapcsolatot tartott, aki szintén kábítószert árult.
HVG
A legfőbb ügyész Hadházy Ákos kérdésére adott tájékoztatást az ügyről.
HVG
Megpróbálta, de nem jött be.
HVG
Hat éven át követelték a havi 100 ezer forint „törlesztőt”, torka elvágásával fenyegették meg.
HVG
Az ügyészség a feltételes szabadon bocsátás kizárásával fegyházbüntetést kért a vádlottra.
HVG
Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki a munkáltatójától fél éven át eurót és arany ékszereket lopott. Mindezt úgy, hogy próbaidőn volt, ugyanis egy korábbi bűncselekmény miatt rá kiszabott börtönbüntetését felfüggesztették.
HVG
A férfi ellen most emeltek vádat, beismerte tettét.
HVG
Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt emeltek vádat ellene.
HVG
A CNN szerint ez egy új szintje a trumpi bosszúhadjáratnak, ilyen ugyanis eddig még nem történt az elnök politikai ellenfeleivel.
HVG
A felvételt a férfi még 2005-ben készítette, most vádat emeltek ellene.
MTI
A férfiak – apa és fia – a fiatalabbik férfi nevelt fiát keresték, és a fiú barátait megfélemlítve igyekeztek információhoz jutni.
HVG
A Charlie Kirk meggyilkolásával vádolt 22 éves férfi ellen hét vádpontot állapított meg a hatóság.
HVG
Ha bűnösnek találja a bíróság, akár 25 év börtönt is kaphat.
HVG
A 22 hónapos kislány életét a gyanú szerint J. Dávid oltotta ki.
HVG
A hatóság szerint egy ír férfi végzett a turistaként Magyarországra érkezett nővel. Miután megölte, még arra is rákeresett az interneten, hogy a vaddisznók egy erdőben megeszik-e a holttesteket.
HVG
A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, valamint összesen 340 ezer forint értékre terjedő vagyonelkobzást indítványozott vádiratában.
MTI