Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vademeles

hvg.hu Gazdaság

Megfogtak egy újabb téglát az adóhatóságnál

Május 4-én a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre az előnyért hivatali kötelességét megszegve és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt egy volt pénzügyőr hadnaggyal és két civil társával szemben – közölte a főügyészség.

MTI Itthon

Újszülött halála miatt emeltek vádat két orvossal szemben

Egy problémás ikerszülés miatt emeltek vádat a szentesi orvosok ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Az ikrek egyike egy héttel a születése után meghalt az oxigénhiányos állapot, valamint a szülésnél elszenvedett fizikai sérülések és az ezek által kiváltott sokk miatt.

MTI Vállalkozás

Vádat emeltek egy szegedi építőipari cég vezetői ellen

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség három férfi ellen, akik fő tevékenységként útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó gazdasági társaság igazgatósági tagjaként követtek el bűncselekményt - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

hvg.hu Gazdaság

Vádat emeltek Kiss Szilárd ellen

A volt moszkvai nagykövetségi attasé január óta előzetesben van. Vesztegetés miatt emeltek ellene vádat a napokban – értesült a Népszava és a Magyar Nemzet.

MTI Gazdaság

Egymilliárd forinttal károsította meg ügyfeleit egy gödöllői ügyvéd

Az 1 millió és 15 millió forint közötti összegeket nem letétként, hanem a saját pénzeként kezelte a gödöllői ügyvéd, aki ellen vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség. Ügyfelei megnyugtatására hamis adásvételi szerződéseket készített, és az azokban szereplő ingatlanokat színleg jelzáloggal terhelte ügyfelei javára.

MTI Világ

Vádat emeltek Markó Attila volt RMDSZ-képviselő ellen

Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának nyolc volt tagja, köztük Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt képviselője ellen - közölte csütörtökön a vádhatóság.

MTI Itthon

Az ablakot ütötték kínjukban a menekültek – embercsempész ellen emeltek vádat

A szerbiai férfi a migránsokat – köztük hat nőt – megpróbálta bezsúfolni egy kisteherautó csomagterébe Ásotthalomnál. Az ajtót csak erővel nekifeszülve tudta becsukni, néhány kilométerrel arrébb a raktérben utazók már az ablakot ütötték, hogy segítséget kérjenek. "A csempészett személyek sanyargatásával elkövetett" embercsempészésért emeltek vádat az ügyben.

MTI Itthon

Hamis adatokkal vettek fel milliós hiteleket

Fiktív munkáltatói igazolásokkal és adásvételi szerződésekkel jutottak több millió forintos hitelekhez azok a terheltek, akik ellen vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség.

MTI Vállalkozás

Kávéval és vegyi áruval csaltak össze 890 millió forintot

A bűnszervezet színleg exportálta az árut Szlovákiába, a valóságban azonban a termékeket visszaszállították Magyarországra. A céghálózat célja az volt, hogy a papíron Szlovákiában értékesített áruk után visszaigényeljék a forgalmi adót, illetve legalizálják a termékek magyarországi forgalmazását – derült ki a vádiratból.

1
60 61 62 63 64
84
Először adtak el több villany-Mustangot, mint benzines Mustangot

Először adtak el több villany-Mustangot, mint benzines Mustangot

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk dánok vagy amerikaiak lenni, mi grönlandiak vagyunk

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk dánok vagy amerikaiak lenni, mi grönlandiak vagyunk

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

Meghosszabbították a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi letartóztatását

Meghosszabbították a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi letartóztatását

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Ez a telefon 89 órán át bírja egy töltéssel

Ez a telefon 89 órán át bírja egy töltéssel

Donald Trump, bár köztörvényes bűnöző, megúszta a büntetést

Donald Trump, bár köztörvényes bűnöző, megúszta a büntetést

Marabu Féknyúz: Előrehozott

Marabu Féknyúz: Előrehozott

Farkasok és vaddisznók csatáját rögzítette egy kamera Havasrekettyén

Farkasok és vaddisznók csatáját rögzítette egy kamera Havasrekettyén

A címlapról ajánljuk