A MÁV vagyonőröket vezényel a problémásabb vonatokra
Lázár János még februárban ígérte meg, hogy megvizsgálja, hogyan tehetné biztonságosabbá a munkát a vasutasok számára.
Lázár János még februárban ígérte meg, hogy megvizsgálja, hogyan tehetné biztonságosabbá a munkát a vasutasok számára.
A videón látható vagyonőr nem a MÁV-Volán csoport munkavállalója.
Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést kért rájuk.
Még neve sincs, be sem jegyezték azt a rejtélyes céget, amelynek tevékenységéről azzal a címmel adott hírt egy portál, hogy “katonai küldetésekre alakul egy nem mindennapi magáncég Magyarországon”. Az ominózus cikkben megszólaló Bagjos Richárd neve katonai körökben nem ismert, biztonsági őrként viszont igen. A férfi tavaly azzal került bele a Blikkbe, hogy idén ősszel az Észak-sarkra megy.
A két férfi ellen vádat emeltek.
A földön fekvő férfit is ütlegelte a biztonsági őr a gumibottal, az esetet az áruház kivizsgálja.
Négy év nyolc hónap letöltendő börtönre ítélték pénteken jelentős értékre elkövetett sikkasztás és lőfegyverrel visszaélés miatt azt a vagyonőrt, aki pár nappal ezelőtt 25 millió forintot vitt el egy pénzszállító autóból, és még aznap elköltött belőle hárommilliót egy plázában és egy éjszakai szórakozóhelyen.
Jövőre a biztonsági őrök már csak vizsga birtokában dolgozhatnak. A cél, hogy minél sokoldalúbb, megfelelőbb és minden szempontból képzett szakemberek töltsék be a feladatköröket. Lesz jogi és gyakorlati oktatás is. A szakemberek szerint egyre kvalifikáltabb emberekre van szükség.
Hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt rendelt el nyomozást egy Záhonyban szolgálatot teljesítő pénzügyőr ellen a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészség.
Vagyonvédelmi cég alapításáról döntött legutóbbi ülésén a kalocsai önkormányzat képviselő-testülete, mert az előterjesztés szerint jobban megérné, ha a város a saját intézményeiben az ilyen típusú feladatokat egy kizárólagosan a tulajdonát képező gazdasági társasággal végeztetné - írta hétfői számában a Petőfi Népe.
Nem megoldott a vagyonőrök azonosíthatósága, ami nehezíti az esetlegesen elkövetett jogellenes intézkedések miatti eljárást - állapította meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman problémásnak tartja azt is, hogy nincs a személy - és vagyonőröknek megfelelő szakmai ellenőrzése.