Vádat emeltek a Fészek Klub előtt verekedő 13 tagú banda ellen
Csoportosan elkövetett garázdaság a vád.
Csoportosan elkövetett garázdaság a vád.
Egy másik vendéget és a pultost is megverték.
A nő azért vert meg egy másikat a nyílt utcán, mert azt hitte, az közel került akkori párjához, M. Richárdhoz.
Súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt nyomoznak az ismeretlen tettes ellen.
Egy férfi hívta a mentősöket éjszaka mozdulatlanul fekvő barátnőjéhez. A lány azonban felébresztése után ordítozni kezdett, szidalmazta, majd megpofozta a segítségül kiérkező mentősnőt.
Az All Nippon Airways légitársaság Japánból Los Angelesbe közlekedő járatán esett egymásnak két férfi. A gépen pillanatok alatt pánik tört ki.
A 21 éves férfi és 27 éves nő egy egyszerű szóváltás után támadt a másik párra.
Nemcsak a stadionok környékén lesz érdemes óvatosnak lennie annak, aki kiutazik az oroszországi világbajnokságra.
Egy közlekedési konfliktus során a férfi többször is megütötte a járművezetőt.
A 29 éves autista fiatalembert egy parkban verték meg, ott találtak rá a mentősök súlyos sérülésekkel. A rendőrök elfogták az elkövetőt.
Egy férfi találkozóra hívott egy nőt Pécsen, ám ott nem egyedül, hanem több társával jelent meg. A nő is hívta a családját, ez után kezdődtek a bajok.
Segítsen a rendőrségnek megtalálni a budafok-nagytétényi verekedőt.
A gyanú szerint a rendőrök ellopták és átadták Macron testőrének a verekedésről készült felvételt.
A színész állítólag többször is megütött egy stábtagot.
A lányt kórházba vitték ugyan, de már nem tudták megmenteni az életét.
Súlyos testi sértés kísérlete a vád a biztonsági őrrel szemben, aki megverte Szabó Zoltánt, az Index tartalomfejlesztési vezetőjét, kritikusát.
A rendőrség keresi azt a férfit, aki dulakodni kezdett egy másikkal hétfő este egy budaörsi áruházban.
Mindkettejüket a földön fekve találták meg Zamárdiban.
A BKV Figyelő tette közzé egy utas beszámolóját arról, hogy hétfő este egy férfi megvert egy részeg nőt a metrópótló buszon. Több utas is látta, mi történt, a sofőr állítólag nem állt meg. Nem tudni, van-e felvétel a buszon történtekről, illetve tett-e valaki feljelentést.
A horvát Hajduk Split labdarúgóklub szurkolói csoportja elnézést kért a magyar játékostól, akit a belvárosban bántalmaztak.