Nikolic: A Vidi nem érdemelt vereséget
A csapat edzője szerint ha nem lettek volna emberhátrányban, sokkal erősebbek lettek volna a görögöknél
A csapat edzője szerint ha nem lettek volna emberhátrányban, sokkal erősebbek lettek volna a görögöknél
MTI
MTI
hvg.hu
Csalódottan értékelt Märcz Tamás, a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az olaszoktól elszenvedett 12-5-ös vereség után. Az olasz kapitány meg azt mondta, nem normális, hogy Magyarország ellen 7-1-re vezettek a második negyed elején.
MTI
Lesz még más helyzet, más ellenzék, más világ
A Jobbik vezetői keresik a számukra kudarcos választási szereplésük okait. Sneider Tamás szerint mindenkinek le kell mondania az elnökségben, aki részese volt a néppártosodásnak, így a Vona Gábort kritizáló Toroczkai Lászlónak is.
MTI
30 ezer szavazaton múlt, hogy a DK bekerült a parlamentbe, az egyéni választókerületek többségében megalázó vereséget szenvedett. És csak azokat néztük át, amelyeket egy pár hónappal ezelőtti háttérbeszélgetésen a párt meghatározó politikusa – még a kötelező, "hurrá, nyerni fogunk" optimizmussal – a nyerhető/nagyon fontos körzetek között emlegetett.
Windisch Judit
Elcsukló hangon nyilatkozott a skótok elleni vereség után a Ferencváros válogatott játékosa.
hvg.hu
Nikolics Nemanja, a magyar labdarúgó-válogatott csatára szerint "benne volt a döntetlen" a Skócia elleni felkészülési mérkőzésben, amelyen 1-0-ra kikapott a csapat. De azt is megjegyezte, hogy leginkább csak küzdött, s nem játszott jól az együttes.
MTI
Alex McLeish, a skót labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya szerint sokat tanult csapata a Costa Rica elleni barátságos mérkőzésen péntek este elszenvedett 1-0-s hazai vereségből.
MTI
Görögország női vízilabda-válogatottja nyerte az első alkalommal kiírt Európa Kupát, amelynek spanyolországi hatos döntőjében, az aranyéremért kiírt szombati meccsen egy góllal jobbnak bizonyult Oroszország nemzeti együttesénél.
MTI
Most a szlovákoktól kaptak ki öt góllal a debreceni Visegrádi Négyek Tornáján.
MTI
MTI
hvg.hu
Gyermeke születése után vereséggel tért vissza Serena Williams korábbi világelső teniszező, aki döntő rövidítésben kapott ki a lett Jelena Ostapenkótól szombaton, az abu-dzabi tornán rendezett bemutató-mérkőzésen.
MTI
Magyarázkodós interjút adott a labdarúgó-szövetségikapitány. Bernd Storck szerint kockáztatott, hogy olyan sok fiatalt hívott a keretbe, de be kell építeni a fiatal játékosokat, és ez a meccs alkalmasnak tűnt a fiatalok rutinszerzésére.
hvg.hu
Sorozatban 105 vereségnél tart a Szverdlovszki Régió jégkorongcsapata az orosz női bajnokságban.
MTI
Donald Trump megválasztása óta figyelemre méltóan megugrott az őt bíráló portálok látogatottsága, illetve a kritikus hangvételű újságok eladott példányszáma is.
hvg.hu
"Nem csak első hely van és érem, ez az olimpia erről szól" - mondta Benedek Tibor a Magyarország-Montenegró meccs után.
hvg.hu
A magyar női vízilabda-válogatott 9-8-as vereséget szenvedett a kínai csapattól a kazanyi vizes világbajnokság női vízilabdatornájának vasárnapi nyitófordulójában.
MTI
Várhatóan leköszön pártelnöki posztjáról Ma Jing-csiu, a Tajvanon kormányzó Peking-barát párt, a Kuomintang (KMT) elnöke, 81 kormányzati vezető pedig már hétfőn lemond a szombati helyhatósági választásokon elszenvedett súlyos vereség miatt - értesült helyi forrásokból a South China Morning Post című hongkongi lap.
MTI
Vereséget szenvedett a címvédő és világelső Rafael Nadal a barcelonai salakpályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében. A spanyolt legutóbb tizenegy éve győzték le a Real Club de Tenisben, azóta 41 meccset nyert sorozatban.
MTI
Egy góllal kikapott a házigazda orosz együttestől a Kazanyban zajló Universiadén szereplő magyar férfi vízilabdacsapat.
MTI