#vesztegetés

Ecclestone-t hivatalosan is megvádolták

A BBC bréking hírként közölte a honlapján, hogy a Forma–1 urát a müncheni ügyészség hivatalosan is megvádolta. 44 millió dollár kenőpénzről, és kétéves nyomozással alátámaszott vádakról van szó.


Milliárdokat költött vesztegetésre a gyógyszergyártó multi

Korrupció, "súlyos gazdasági bűncselekmények miatt" rendőrségi eljárás van folyamatban a GlaxoSmithKline (GSK) multinacionális gyógyszergyártó cég kínai vállalatának négy vezetője ellen. Az elmúlt hat évben állítólag 3 milliárd jüant (109,2 milliárd forint) fordítottak megvesztegetésre – tájékoztatott a közbiztonsági minisztérium hétfőn.







Pénz reményében vállalták a Kósa-videó elkészítését?

Pénzszerzés diktálhatta annak a videónak az elkészítését 2007-ben, amelyben Debrecen polgármesterére, Kósa Lajosra nézve terhelő dolgok hangoznak el. A rendőrség egyébként 2010-ben nem tudta megállapítani, hogy a Portik-videóként emlegetett anyag kinek a kényszerítésére készült, ezért a felvétel készítésének körülményeit vizsgáló nyomozást 2011-ben felfüggesztették. Úgy tudjuk, idén februárban a Laborc–Portik találkozók miatt az ügyet újra elővették, de a felvételen szereplő Rónai Attila nem tudott új információval szolgálni. Úgy tudjuk, a nyomozás során Rónai ragaszkodott ahhoz, hogy 2007-ben készült a felvétel.



A cégek kétharmada szerint a biznisz része a korrupció

A pénzügyi célok elérése miatt növekvő személyes nyomás nehezedik az itthoni és a régióban jelen lévő cégek vezetőire és menedzsmentjére. Ez komoly kísértést jelent az etikátlanul szerzett üzleti eredményesség felé – derül ki az Ernst & Young regionális visszaélési felméréséből. A helyzetet súlyosbítja a vállalatok nem megfelelően kialakított és rosszul működő kontroll környezete, amely nem elég hatékony ahhoz, hogy a hibákat és visszaéléseket megakadályozza és feltárja.




Hivatali korrupció: mintha nem is lenne!

Csak a korrupciós ügyek töredékét sikerül Magyarországon felderíteni, és még kevesebb esetben születik bírósági ítélet - derül ki a statisztikákból. Pedig - mint azt csak a héten is tárgyalt ügyek mutatják - a rendőröktől a vezető bírákig a közigazgatás minden szintjén jelen van a probléma. A szakember szerint ráadásul rosszul "küzdünk" ellene.



Előzetesbe került egy NAV-os és több társa

Vesztegetéssel gyanúsítják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) osztályvezetőjét és négy társát. A NAV alkalmazottját és két másik gyanúsítottat a bíróság a múlt hét végén előzetes letartóztatásba helyezett, ketten szabadlábon védekeznek - tudta meg az MTI Hírcentrum.


A sajtóval veszekszik a bukott tábornokper miatt az ügyészség

Egy apró hibát elismert az ügyészség, de egyebekben szakszerűnek és törvényesnek tartja a saját eljárását az úgynevezett tábornokperben, amelynek vádlottjait első fokon bizonyítottság hiányában felmentették. Fazekas Géza szerint újabban úgy védekeznek a vádlottak, hogy a nyomozás során még együttműködőek, a tárgyaláson viszont visszaéléssel vádolják meg az ügyészeket.