Felmentették Bige Lászlót
A milliárdos vállalkozót vesztegetéssel és okirathamisítással vádolták.
A milliárdos vállalkozót vesztegetéssel és okirathamisítással vádolták.
hvg.hu
Az ügyészség újabb hét gyanúsítottat hallgatott ki.
hvg.hu
Ruck Márton, a Békés megyei Medgyesegyháza korábbi polgármestere indoklásában azt írta, hogy nem akar olyan döntésekhez asszisztálni, amelyek szembefordítja egymással a „polgártársait”.
hvg.hu
Több orvost is vádolnak azzal, hogy mindenféle vizsgálat nélkül állítottak ki papírt negatív teszteredményről, de oltásra való soron kívüli jogosultságot is osztottak pénzért.
hvg.hu
A korábban kiszabott, letöltendő börtönbüntetésről szóló ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla valamennyi vádlott esetében megváltoztatta.
hvg.hu
A biharkeresztesi kirendeltség munkatársaival szemben közel háromszázan nyomoztak.
hvg.hu
Hat év letöltendő börtönbüntetést, ugyanennyi közügyektől eltiltást és kétmillió forint pénzbüntetést kér az ügyészség az Országos Roma Önkormányzat elnökére. A most benyújtott vádirat szerint Agócs János pénzért árulta elnöki tisztségét, de az ügyészség „álvásárlással” lebuktatta.
A kilencvenes években autókat lopott, egy zsarolási ügyben ismert szerb gengszterrel együtt került a rendőrség látókörébe a Völner–Schadl-ügy egyik vádlottja, akit pár éve sikkasztás miatt ítélték el, de nem kellett börtönbe vonulnia, felfüggesztettel megúszta. R. Róbert az a férfi, akit Schadl a "gazdájának" nevezett, és aki a vádirat szerint kétszázezer dolláros “váltságdíjat” csalt ki az ügy egy másik vádlottjából, miután elhitette vele, hogy Ukrajnában csecsenek elrabolták.
Dezső András
Már a rendőrség is nyomoz az Eötvös József Gimnáziummal kapcsolatban kirobbant vesztegetésgyanú ügyében, amellyel kapcsolatban hangfelvételek kerültek ki a sajtóba.
hvg.hu
Egy katari diplomata az "energiakártya" kijátszására célozgatott válaszul arra, hogy a korrupciós botrány miatt kitiltanák őket az Európai Parlamentből.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A politikus és társa korábban fellebbezett az ítélet ellen, az ügyészség azonban ennek elutasítását és szigorúbb büntetést szeretne.
hvg.hu
P. Mária néhány napja nyert pert Kósa Lajos ellen a jó hírneve megsértése miatt.
hvg.hu
Január elejéig tartott volna Agócs János letartóztatása, de a gyanú szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöki posztját 30 millióért áruba bocsátó vezető nincs már rács mögött: miután “teljes körű, beismerő vallomást tett” szabadlábra helyezték, ő pedig rögtön szabadságra is ment.
Szállodatulajdonosnak, polgármesternek és uszoda igazgatójának is azt ígérte, hogy segít nekik állami támogatáshoz jutni.
hvg.hu
Közel kétszáz üres borítékot találtak a rendőrök az orvosi rendelőkben tartott kutatás során az íróasztalfiókokban.
hvg.hu
A vesztegetés elfogadásával meggyanúsított Völner Pál ügyvédként dolgozik, Schadl György pedig azt próbálja elérni, hogy ne vesszen el a licence.
HVG
A házkutatások során nagy összegű külföldi valutát foglaltak le.
hvg.hu
A vállalkozóval, aki ellen a NAV nyomoz, elhitették, hogy vissza tudják szerezni a vagyonát, és azt is elintézik, hogy csak felfüggesztettet kapjon.
hvg.hu
A saját vezetői posztját az ügyészség gyanúja szerint áruba bocsátó ORÖ-elnök a pénz egy részét egy korábbi szavazatvásárlás költségének fedezésére kérte – ezt állítja az Agócs Jánost az ügyészséggel együttműködve lebuktató elnökhelyettes, Farkas László. Az ORÖ vezetését közben Agócs megbízásából Lakatos Oszkár vette át, aki szerint “kápó módszerrel húzták csőbe” az elnököt. Farkas állítása szerint nem kötött vádalkut. Kiderítettük, mit ebédelt őrizetbe vétele előtt Agócs, kié a pénz átadására használt mappa, és azt is, milyen kapós a roma szervezet hivatali Audija.
Elrendelte a bíróság a hivatali vesztegetéssel gyanúsított Agócs János letartóztatását. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke az ügyészség szerint 30 millió forintért árulta a pozícióját. A roma vezetőt sok készpénzzel együtt fogták el, de ő tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.