Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vetélés

Deutsche Welle Élet+Stílus

Az ország, ahol börtön jár a vetélésért is

Nincs szigorúbb abortusztörvény a világon a salvadorinál: még a szexuális erőszak áldozatai és a fiatalkorúak sem mentesülnek alóla. A közép-amerikai állam alkotmánya szerint az emberi élet a fogantatással kezdődik, annak elvétele pedig minden körülmények között gyilkosság. A Deutsche Welle riportja

hvg.hu Kult

„Csak úgy éri meg írni, hogy van benne kockázat”

Júniusban derült ki, hogy Czakó Zsófia író és André Ferenc költő nyerte az első alkalommal meghirdetett Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjat. A pályázatra az jelentkezhetett, aki még nem múlt el 40 éves, és legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete már megjelent. A nyerteseket arról kérdeztük, hogy halad a készülő kötetük, könnyebb-e az adventi időszakban némi inspirációhoz jutni ,vagy elsodorja az ünnepet a lázas készülődés. Az első részben Czakó Zsófiával beszélgettünk.

Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Hogyan lehet meggyászolni valakit, aki meg sem született?

Minden negyedik várandósság idő előtt megszakad. Minden negyedik nő érezhet ilyenkor betölthetetlen ürességet és szégyent. Minden negyedik nőnek összeszorulhat a torka, amikor kisgyerekeseket lát az utcán. Azoké is, akik nem elvetéltek, hanem a terhességmegszakítás mellett döntöttek. És minden negyedik nőben potenciálisan ott lehet az a teljesen jogos igény, hogy érezze, nincsen egyedül, hogy a sorstársaival együtt végezhesse el a gyászfolyamatot, de a veszteségtörténeteket átszövő súlyos tabuk miatt sokszor el sem érik egymást. Ezen próbál segíteni a Manna Produkció Minden negyedik című előadása, amelynek rendezőjével, Csábi Annával, és egyik szereplőjével, Fullajtár Andreával beszélgettünk.

1 2 3
A Moody’s 1-est jósol idénre a magyar gazdaságnak

A Moody’s 1-est jósol idénre a magyar gazdaságnak

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Márki-Zay Péter pártja nem indul a 2026-os választáson

Márki-Zay Péter pártja nem indul a 2026-os választáson

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Válogatós a gyerek, vagy csak egyéni az evési stílusa?

Válogatós a gyerek, vagy csak egyéni az evési stílusa?

A reptér több mint 100 milliárd forintos osztalékának örül Nagy Márton, miután az állam több mint 1400 milliárdot fizetett érte

A reptér több mint 100 milliárd forintos osztalékának örül Nagy Márton, miután az állam több mint 1400 milliárdot fizetett érte

Izgalmas meccsen harcolta ki a döntőbe jutást a Győr a kézilabda BL-ben

Izgalmas meccsen harcolta ki a döntőbe jutást a Győr a kézilabda BL-ben

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

A címlapról ajánljuk