#videó




Ami a finneknek a vesszőparipa, az a németeknek a légkutya – állati, ami a Duma Aktuálban megy

Egyre jobban elterjed a hobbilovaglás, pontosabban a hobby horsing, amikor az emberek nem egy lóra, hanem egy vesszőparipára ülnek fel, és ezen ugrálva teljesítenek akadálypályákat. A hobby horsing Finnországból ered, és már nemzeti bajnoksága is van. Az egyik érv mellette, hogy olcsóbb, mint lovaglás, bár – derítette ki Elek Péter – a versenyre gyártott prémium paripák ára 200-300 ezer forint is lehet. A Duma Aktuál csapata nem is fogta vissza magát, pedig hátra volt még egy nagy fordulat, ugyanis a németeknek köszönhetően már létezik hobby dogging is, vagyis kutyás tréning igazi pórázzal, de képzelt állattal.



Gyerekek játszottak a csatornákból kibuggyanó habbal Gödön, de a kormány szerint sosem volt probléma a gyár falain kívül

Nagyon sokan költöztek már el Gödről, nagyon sok házon kint van, hogy eladó – mondják a Göd-ÉRT képviselői, a környezetvédelmi és városvédő egyesület tíz alapítója közül öten már szintén elhagyták a Samsung-gyár miatt elhíresült várost. Noha Gulyás Gergely a kormányinfón kijelentette, hogy a gyár „maximálisan biztonságos”, annak közvetlen közelében soha semmilyen környezetszennyezés vagy szabálytalanság nem történt, a helyiek szerint ez nem igaz, hiszen számos esetben került ki a gyárból méreganyag. Idővel egyre több adatot szereztek arról, hogy szabálytalanul működik az üzem, amely a bírságok ellenére ismétlődően veszélyeztette a cég a munkásait és a környezetet. A HVG-nek beszéltek egy kertvárosi kút vizében kimutatott mérgező vegyi anyagról, fehér porral fedett bicikliútról, az utcákat elárasztó habról, tisztázatlan eredetű fekete foltokról, és a panaszaikat egyre inkább figyelmen kívül hagyó hatóságokról.



Itt a vége, ne tovább: féknyúzoztak a Duma Aktuálban

Távolról le tudja állítani Európában eladott elektromos buszait az egyik kínai gyártó, a Yutong, mert hozzáfér a járművek vezérlőrendszereihez is. A Yutong nemcsak buszt gyárt, az Ikarusszal közösen nyerte meg a BKK trolibusztenderét is. A Duma Aktuál csapatának fantáziáját megmozgatta, hogy miképp vennénk észre Budapesten, hogy egy busz azért állna le, mert valaki egy távoli országból leállította. Bezzeg az ősembernek nem kellett attól tartania, hogy nem tudja használni a baltát, mert az éppen frissít. KAP mindenesetre elárulta, kivel szemben alkalmazna vészleállítót a fővárosban közlekedve.


Gödi akkubalhé: Ha már itt a gyár, együtt kell vele élni – Fülke

Attól azért nem kell tartani, hogy katasztrófát okoznának a gyárak. Az viszont valós, hogy a jogszabályi környezet nemigen akadályozza a cégeket abban, hogy káros anyagokat pöfögtessenek ki a gyáraik. Hogyan lehetne ezt helyretenni? Hogyan kellene ellenállni? Simon Gergellyel, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértőjével Kacskovics Mihály Béla beszélgetett.



Dull Szabolcs: Káros a Fidesznek, hogy Lázár cigányozása után kell takarítania – Fülke

Szavazókat nem nyernek vele, ráadásul még csak nem is tudnak közben a Tiszára, illetve Magyar Péter gyalulására koncentrálni. Mekkorát roncsolt valójában Lázár János rasszista kijelentése? Miért van most társadalmi felháborodás, ha a migránsozásból, ukrajnázásból nem volt? Dull Szabolcs politikai elemzővel, újságíróval, az Ötpontban podcast műsorvezetőjével Kacskovics Mihály Béla beszélgetett.



Ilyen fókuszvesztést a Fidesztől eddig nem láttunk – Dull Szabolcs, Gergely Márton és Orsós Lajos a Fülkében

Lázár János cigányozása óta kármentés zajlik, de a Fidesz ezzel nem tud plusz szavazatokat nyerni – mondta a HVG élő műsorában Dull Szabolcs, aki arról is beszélt, hogy miért nem tudja visszavenni az irányítást a kormánypárt, és miért hallgatott el az ügyben Bódis Kriszta. Orsós Lajos, a Másik út podcast műsorvezetője egy másik szemszögből beszélt a magyarországi cigányságról és szegényekről, Gergely Márton főszerkesztő pedig többek között megindokolta, miért lesz ingyenes a HVG a választási kampányban.



Duma Aktuál: Tünettagadásig vezet, ha fideszes politikusok kátyús útra lépnek

Erdős Norbert, a dél-békési választókerület parlamenti képviselője és Szilágyi Tibor, Gádoros polgármestere lett a szereplője a kampány egyik legjobb fotójának. A két fideszes politikus egy kátyús utca előtt pózolt a kamerának egy „Dolgozunk rajta” feliratú táblával. Az már csak hab volt a tortán, november legvégén jelentették be, még ősszel megvalósul az útfelújítás, de így legalább kiderült – köszönhetően a Duma Aktuál stábjának –, hogy nem unciában mérik az aranyhörcsögöt, ahogyan az is felmerült, hogy mi lehet a közös a nemzetgazdasági miniszterben és a zsákmányállatokban. A végére pedig jutott egy bónusz életbölcsesség egy talajtani professzortól.





Orbán akkor szomorú, ha neki kínálják a tockost

Óriási a kormányzati felháborodás, hogy Volodimir Zelenszkij be mert szólni Orbán Viktornak. Akkora, hogy szinte elfelejtjük: a magyar kormány éppen ugyanazt szokta csinálni, amivel mindenki mást vádol folyamatosan. Miért tűnhetett el Kósa Lajos? Hova vezethetnek az orosz–ukrán tárgyalások? Martini Noémi, Serdült Viktória, Pitner Gábor és Lenthár Balázs kibeszélik a Szerkesztőség legújabb részében.


„Számunkra teher, számukra vonat” - így készül a Duma Aktuál a Budapest-Belgrád vasútvonal átadására

„Ebben a minőségben ez lehet az utolsó találkozásunk” – ezzel a ki tudja, mire utaló megjegyzéssel jelentette be Lázár János közlekedési miniszter, hogy február 20-ára tervezik a Budapest-Belgrád vasútvonal az átadását. De kinek, mennyit belőle? Mit jelent, hogy a lokálpatriotizmus jegyében épül? Miért lesz 110 sorompós kereszteződése? És ki akar Belgrádba menni, ráadásul 160-nal? Miért nem megyünk inkább Amalfiba? Rengeteg kérdésre keresték a választ a Duma Aktuál humoristái, és sokra meg is találták.