Vihar: Több tucat településen nincs áram
Ezeken a helyeken rendőrök vigyázák a rendet.
Országszerte tömegesen érkeztek ma bejelentések a tűzoltókhoz - a Katasztrófavédelem összefoglalója szerint a szél épületeket is megrongált.
A bejelentések főleg kidőlt, olykor autókra, vezetékekre borult fákról, megbontott tetőkről jöttek.
Hosszú idők óta nem látott, pusztító viharról szóló előrejelzés terjed a neten. Kamuoldal kamuhíre.
Míg Erdélyben az utolsó hírek szerint nyolc ember halálát okozta a vasárnapi vihar, addig Ukrajnából egyelőre nem jött hír sérültekről, de az ítéletidő ott is okozott károkat.
Összesítette a Magyar Biztosítók Szövetsége az elmúlt hónapokban bekövetkezett viharok után kifizetett kártérítések nagyságát.
Temes megyében négy ember halálát okozta, egy ötödik áldozat pedig az Arad megyei Menyházán (Moneasa) vesztette életét.
Zadarban megbénult a forgalom, az iskolákat, óvodákat bezárták, a város kórházában pedig csak sürgős műtéteket végeztek a viharkárok miatt. A fertőzésveszély miatt egyelőre nem iható a csapvíz.
Dunántúlon folyamatosan állítják helyre a szolgáltatást.
Ahogy várható volt, a megrongálódott hálózat javítását nem tudják pénteken befejezni. Vas megyében van a legtöbb olyan háztartás, amelyek továbbra is elektromosság nélkül vannak.
Több helyen megbénult a közlekedés, súlyos károk keletkeztek az Orosházi Kórházban, egy óvodában és sok magánházban.
Sok helyen nem volt köszönet a kánikulának véget vető zivatarban.
Kidőlt fák, leszakadt vezetékek eltávolításához, szivattyúzáshoz kérnek segítséget a tűzoltóktól. Ahogy végeztek egyik helyen, már mentek is tovább a másikra.
2010 és 2017 között, a május-augusztusi időszakokban csaknem egymillió kárt térítettek a biztosító társaságok. A kifizetett kárösszeg meghaladja a 73 milliárd forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Közel 13 ezer kárbejelentést kaptak a biztosítók csak az elmúlt másfél hétben.
Mátészalka több pontjáról érkezett bejelentés a katasztrófavédelem ügyeletére viharkárokról. Leginkább kidőlt fák eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét.
Több milliárdos kárigény érkezett be eddig a júliusi viharok miatt a Mabisz szóvivője szerint. A tavalyi évben is nagyon magas volt a bejelentések száma, de idén ez is megdőlhet.
Milliárdos károkat okozott országszerte a szerda éjjeli vihar, a biztosítókhoz több mint tízezer kárbejelentés érkezett a július 12-14-i viharokat követően.
Országszerte még körülbelül 180 helyen dolgoznak a tűzoltók a szerda esti vihar után, főként Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Veszprém megyében van még sok munkájuk – közölték a katasztrófavédelem oldalán nem sokkal 18 óra előtt.