Már késő: bevezetés a világvége hiteles történetébe
Az apokalipszis-fenyegetés közben is azt kutattuk, mitől paráztak eleink. A hátra lévő néhány órában féljünk úgy, mint régen volt.
Az apokalipszis-fenyegetés közben is azt kutattuk, mitől paráztak eleink. A hátra lévő néhány órában féljünk úgy, mint régen volt.
Lesz világvége, ne tessék aggódni. A zombik már küzdenek az agresszív marslakókkal és a Magyar Tévékultúrával. A következő órákban kiderül, ki lesz a győztes.
Eljött a várva várt pillanat, amely évek óta lázban tartotta az emberiséget!
Nem árusított jegyeket a világvége túlélését lehetővé tevő bárkára az ENSZ - jelentette ki a világszervezet pekingi képviselete pénteken hivatalos, kínai nyelvű mikroblogján.
Már több tucat embert vettek őrizetbe Kínában, amiért azt terjesztették, hogy napokon belül eljön a világvége - adta hírül kínai nyelvű oldalán a Hszinhua hírügynökség.
Csak a pácról lesz szó. 4 napig érleljük a húst benne. Ha esni kezd a kénköves eső, akkor elkészítjük a steaket is.
A címet az birtokolhatja, aki szép vagy okos, esetleg fordítva. A legnagyobb esélye mégis azoknak van, akik szépek és okosak, valamint: sikeresek.
Név szerint még nem tudjuk kik, de biztos, hogy Kínában menekülnek meg. Innen indul Noé bárkája.
Erich von Däniken svájci író megalapozatlannak tartja az állítólag közeli világvégétől érzett félelmeket.
Érdekli, hogyan fog kinézni a világ, ha bekövetkezik a zsidó megszállás és gyarmatosítás? Tudta, hogy a Tescok teteje azért lapos, hogy arra szállhassanak le az izraeli harci helikopterek? Szeret zsidózni, de nincs hol? Itt az utolsó alkalom, nem is egy: kettő.
Két délnyugat-kínai településen majdnem teljesen kifogytak gyertyából és gyufából, mert az emberek tartanak attól az interneten terjedő rémhírtől, amely szerint közel az utolsó ítélet és hamarosan sötétségbe borul a Föld. Az ország más részein is aggódnak.
Kedves judeó-keresztény és sámándoboló olvasóink: végre elkövethetik a főbűnöket büntetlenül, hiszen mi tévedtünk és a majáknak lett igazuk.
10 éve kapta Kertész Imre az irodalmi Nobel-díjat a regényéért.