Kiadta a parancsot a Kreml, kit kell okolnia a sajtónak az áfaemelés miatt
Azt is elvárják a kormánysajtótól, hogy ne vigyék túlzásba az intézkedés taglalását, inkább foglalkozzanak azzal, hogy a védelmi kiadások emelése miért fontos.
Azt is elvárják a kormánysajtótól, hogy ne vigyék túlzásba az intézkedés taglalását, inkább foglalkozzanak azzal, hogy a védelmi kiadások emelése miért fontos.
HVG
A szomszédos államokban elővigyázatosságból bezárták az összes iskolát, az elnök lemondta részvételét a johannesburgi G20-csúcstalálkozón.
HVG
Sokat spórol az amerikai pénzverde, hogy nem készít újabb egycentest, de még évtizedekbe kerül, míg a legkisebb váltópénz kikopik a forgalomból, s támasztékukat vesztik a 99 centre végződő reklámárak.
Kifejezetten barátságosra sikerült a találkozó az amerikai elnök és Zohran Mamdani között.
HVG
A lépés megelőző intézkedés a hatóságok szerint.
HVG
A szakértő rámutat a Die Zeitben, ami az asztalon van, az pontosan az, amiről Kant 230 éve írt: nem lehet békének tekinteni az olyan egyezséget, amelyben igazából benne van a további háború lehetősége.
hvg360
A képviselő a MAGA-mozgalom szupersztárja volt, de az Epstein-akták miatt szembekerült az elnökkel.
HVG
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy kész együttműködni az USA-val annak érdekében, hogy Washington szándékai szerint érjen véget a közel négy éve tartó orosz–ukrán háború. Más lehetősége aligha van: miközben az USA korábban Kijev egyik fő támogatója volt, Donald Trump elnök türelmetlen, és bárkit, aki nem hangoztatja eléggé a tárgyalási szándékát, hibáztatni kezd az egy helyben toporgásért. A politikus is elismerte, hogy az országa nehéz választás előtt áll, hiszen vagy kulcsfontosságú partnerét, vagy a méltóságát veszíti el.
A külügyminisztérium a nagykövet többszöri börtönlátogatása alapján azt állítja, Bossányi Zsuzsanna megfelelő fizikai és mentális állapotban van.
HVG
Az orosz és amerikai illetékesek a színfalak mögött kidolgoztak egy olyan béketervet, amely úgy fejezné be az oroszok által Ukrajna ellen indított háborút, hogy el nem foglalt ukrán területeket is átadna Moszkvának és legyengítené az ukrán hadsereget. Az amerikai nyomásgyakorlás a legrosszabbkor jön, akkor, amikor romlik a helyzet a frontokon, Kijevet pedig az eddigi legsúlyosabb korrupciós botrány rázza meg.
A Rio Tinto felfüggesztette 3,7 milliárd dolláros bányára vonatkozó terveit, de az ellene tüntető szerbek továbbra is nyugtalanok.
HVG
Az IMF friss jelentésében nagyon sötét képet festett a 2030-ig tartó kilátásokról, az okok között ott vannak Donald Trump vámjai is.
HVG
Több karibi ország a héten újra nekifut annak, hogy Nagy-Britanniából kárpótlást csikarjon ki a történelmi rabszolgatartás és gyarmatrend miatt, ami szerintük a mai napig tartó gazdasági és társadalmi nehézségeik egyik fő oka. A háromnapos látogatásnak nehéz megjósolni a végét, de a britek eddigi elzárkózása alapján valószínűbb, hogy üres kézzel térhet haza a delegáció.
Az oroszok egy ötezer fős drónos egységgel keserítik meg az ukrán védők életét Pokrovszknál. A Rubikon tagjai ukrán drónkezelőkre és az utánpótlás szállítóira vadásznak, miközben lassan körbezárják a várost. Egy másik fronton az ukránoknak sikerült sikereket elérniük, hullanak a levegőből az eddig büntetlenül repülő méregdrága orosz felderítőgépek.
Az 59 éves korában elhunyt orvos magyar oltásellenes csoportokban is rendkívüli ismertségre tett szert. George Simion nekrológgal búcsúztatta.
Az európai nagyok álma, hogy a hatodik generációban már ne az amerikaiaktól kelljen vadászgépet venni. A kontinens széttöredezett védelmi ipara miatt azonban ez csak összefogással mehet, ám az FCAS nevű fejlesztési program már hónapok óta áll, mivel a rivális hadiipari cégek együttműködése közel sem zökkenőmentes.
A Hyundai mindenkit igyekezett megnyugtatni, ugyan több száz munkásának kellett egy hétig raboskodnia az USA bevándorlási hivatalának akciója miatt, nem tervezik leállítani az amerikai gyárépítést.
HVG
A nyomozóhatóság kedden megerősítette az előzetes jelentés megállapításait. Az is kiderült, ha időben figyelmeztetik a hídon dolgozó munkásokat, akkor lett volna rá esély, hogy biztonságos helyre érjenek.
HVG
Terhelő bizonyítékra nem, csak kínos tartalmú levelekre derült fény Jeffrey Epstein húszezernyi e-mailjéből. A szexuális ragadozó ügye megosztotta Donald Trump táborát, az elnök ezért váratlanul a teljes nyilvánosság mellé állt.
Nagy Gábor
A csatorna egy élő közvetítés alatt követett el hibát, amiért most elnézést kérnek.
HVG