#világ


Szeretettel Prágából: Budapest nem számíthat az új, jobboldali cseh kormány lojalitására

Felkavarodott a cseh belpolitika a választások után. A történelmi baloldal a megsemmisülés szélére került, az államfő nem tudja gyakorolni jogkörét. A kormányra készülő jobboldali koalíció óvatosabb lesz Oroszországgal és Kínával, de Magyarország és Lengyelország sem számíthat együttműködésére az EU-val szemben vívott harcokban.




Robbanásközeli feszültség Szudánban, katonai puccs után rendkívüli állapotot hirdettek ki

Szudánban a hadsereg hétfőre virradóan őrizetbe vette az átmeneti kormány több civil tagját, és rendkívüli állapotot vezettek be. Őrizetbe vették Abdullah Hamdok miniszterelnököt is. Hamdokot állítólag azért hurcolták el, mert nem akarta közleményben támogatásáról biztosítani a puccsistákat. Erre válaszul tüntetők ezrei özönlötték el Szudán fővárosát, Kartúmot, és a Nílus másik partján, vele szemben elhelyezkedő Omdurmánt. A tiltakozók utcákat barikádoztak el, gumiabroncsokat gyújtottak fel, miközben a biztonsági erők könnygázzal oszlatták a tömeget. Felkavaró képek Kartúmból.