Szavakkal nem lehet leírni a gázai gyerekek szenvedését, az orvosok mégis megpróbálják
Egy rövidítés mögött életre szóló tragédia van.
Egy rövidítés mögött életre szóló tragédia van.
„Csak azt akarják, hogy megöljenek, téged és minket együtt” – ilyeneket mondtak az október eleje óta fogva tartott gyerekeknek a terroristák. A gyógyulás nehéz lesz, egyelőre a szakemberek is keresik a megoldásokat.
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a döntését, hogy a jelek szerint a kínai kormány a pénzügyi stresszhelyzetben lévő regionális és helyi önkormányzatok, valamint a szélesebb értelemben vett állami szektor finanszírozási támogatására készül.
Délen egyre mélyebben nyomul az izraeli hadsereg.
A szervezet szerint a parancs arra kényszeríti az embereket, hogy a Gázai övezet kevesebb mint egyharmadára zsúfolódjanak össze.
Az elnöki hivatal szerint a 61 milliárd dollárból 50 milliárd az amerikai gazdaságot ösztönözné.
Szüljenek több gyereket a nők, hogy megakadályozzák a népesség csökkenését – erre szólította fel Kim Dzsong Un a lakosságot. Erre azért van szükség, mert egyre csökken a születésszám az országban – jelentette hétfőn az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA.
Segélyszervezetek az izraeli hadművelet drámai humanitárius hatásaira figyelmeztetnek.
A Kinahan-klán befolyását és erejét mi sem mutatja jobban, mint hogy az amerikaiak tavaly ötmillió dolláros nyomravezetői díjat tűztek ki a klán vezetője, Christy Kinahan és két fia fejére.
Eszméletét vesztette és meghalt egy japán turista, azt követően, hogy leugrott a világ legmagasabb tornyáról a kínai Makao tartományban.
Az incidens részletei egyelőre homályosak, annyit lehet tudni, hogy Vlagyimir Zavadszkij vezérőrnagy szerdán délután vesztette életét.
Ezt a gyakorlatot azokkal szemben alkalmazzák, akiknek a haláláról hivatalos értesüléseik ugyan nincsenek, ám az elrablásukról előkerült videókon halálosnak tűnő sebesülésük volt, illetve akiknek az elhunytáról a most kiszabadult túszok beszámoltak.
Ambiciózus európai űrpolitikára lenne szükség ahhoz, hogy a kontinens növelje stratégiai autonómiáját, és valóban űrhatalom lehessen az átalakuló világrendben – véli Bartóki-Gönczy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, a Világűrjog és Politika Kutatóintézet vezetője.
Az IDF veszélyes harci övezetnek nevezi azt a várost, amit korábban ők jelöltek ki a Gázai övezet északi részéből menekülők számára.
Netanjahu kiterjesztené Izrael ellenőrzését Gázára, míg Mahmúd Abbász egy független palesztin állam létrehozását követeli.
A húszi lázadók szóvivője közölte, hogy haditengerészeti egységeik egy rakétával és egy drónnal mértek csapást a Unity Explorer és a Number 9 nevű hajókra, amelyeket Izraelhez kötnek.
Letartóztatták az állítólag "technológiagyűlölő" floridai férfit.
Azután hívták ki a rendőröket, hogy valaki jelzőfegyverrel lövöldözött a házból.
A helyi katasztrófavédelem szerint a 2981 méter magas Marapinál hónapok óta megnövekedett tevékenységet észleltek, a vasárnapi kitörés pedig öt percen át tartott.