Budapesti békecsúcs: Bulgária engedélyezné, hogy Putyin gépe átrepüljön légterén
A bolgár külügyminiszter emellett azt is közölte: támogatják az újabb szankciókat Oroszországgal szemben, valamint Ukrajna szuverenitását és területi épségét.
A bolgár külügyminiszter emellett azt is közölte: támogatják az újabb szankciókat Oroszországgal szemben, valamint Ukrajna szuverenitását és területi épségét.
HVG
Nem vár nagy eredményt a közelgő budapesti csúcstalálkozótól a The Daily Telegraphban publikáló két neves brit diplomata. Az ukránok ügye nem áll jól, de Putyint még meg lehet állítani. Máskülönben elég nagy bajba kerül Európa – írják elemzésükben.
HVG
Az ukrán elnök ugyanakkor nem tartja Budapestet a legjobb helyszínnek.
HVG
Semmi esély arra, hogy belátható időn belül tartós békével rendeződne az orosz–ukrán háború, ezért sorsdöntő lehet, hogy a szemben álló felek milyen tanulságokat vontak le a teljes körű háború több mint három évéből. Moszkva, ha némi késéssel is, de már gyorsan tanul.
Az uniós főképviselő szerint „nem szép” dolog, hogy egy, a Nemzetközi Büntetőbíróság által körözött háborús bűnös látogat az Európai Unióba.
HVG
Az amerikai elnök szerint fel sem merült a teljes Donbasz feladása, amikor pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadta a Fehér Házban, szerinte arra jutottak, hogy a háborút a jelenlegi front mentén próbálják befejezni.
HVG
A miniszterelnök szerint a baloldal a kákán is csomót keres, de ő majd megmondja az igazat.
HVG
Az Oroszország-szakértő Donald Trump és Vlagyimir Putyin várható budapesti találkozóját elemezte.
HVG
A magyar miniszterelnök nagy Putyin-barát, de van egy másik európai vezető, aki versenyre kel vele ebben, derül ki lapszemlénkből. A lapokban még: az Orbán-kormány és az élelmiszerláncok csatája, az ukrán-magyar kettős állampolgárok kiebrudalása a németországi menedékkérők köréből, Oroszország és Putyin gyengülése.
HVG
Magyarországra szervezik az orosz és az amerikai elnök találkozóját; megszűnés fenyegeti a Szigetet; ott tart a kampány, hogy már a tizennegyedik havi nyugdíj ötletét is bedobták. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A lapok azt elemzik, mit hozhat az érintettek számára az esemény. Azt is felvetik, hogy Orbán számára nem csupán nemzetközi megjelenési lehetőséget jelent a helyszín biztosítása, hanem a választási kampányban is segítheti.
hvg360
Teljesen bizonytalan, hogy a tervezett találkozó meghozza-e a békét Ukrajnának, ám az esemény mindenképpen felértékeli a Kreml-barát házigazdát – mutat rá a Kelet-Európa-szakértő, Jan Puhl.
hvg360
Három évtizeddel ezelőtt az orosz elnök pont itt ígérte meg, hogy nem támadja meg Ukrajnát. Amikor a Fehér Ház sajtószóvivőjét egy riporter arról kérdezte, hogy ki döntött a helyszínről, Karoline Leavitt annyit válaszolt: „Az anyád”.
Bonyolult útvonal vár az orosz elnökre, aki úgy mozdul ki Moszkvából, hogy nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene. Így lett jelentősége annak is, hogy a magyar kormány úgy döntött, kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.
HVG
Az RTL-nak nyilatkozó szakértők szerint minden eddiginél komolyabb biztonsági intézkedések lesznek a fővárosban a találkozó miatt.
HVG
Donald Trump kis híján faképnél hagyta az orosz elnököt a legutóbbi találkozójukon, majd láthatóan Ukrajna támogatása felé mozdult, ám az új orosz taktika sikeres is lehet, hiszen az Egyesült Államok elnöke semmit sem szeret jobban annál, mint ha dicsérik.
HVG
„Orbán Viktor torzítja a valóságot a Trump–Putyin-csúcs politikai keretezésével, de ha Magyar Péter a feje tetejére áll, akkor sem tudja tőle ellopni a show-t” – mondta a tervezett csúcsról Ranschburg Zoltán a HVG-nek. Sem Orbán, sem a budapesti helyszín nem semleges, és a béketeremtő szerepben tetszelgő magyar kormányfő csak két, hozzá közel álló és egymással nem is háborúzó vezetőt tud leültetni egymással – hívta fel a figyelmet.
Pintér Sándor utasítására Hajdu János irányítja majd a terrorelhárítók munkáját.
HVG
A Budapestre tervezett Trump–Putyin-találkozó a külügyi szakértő szerint azt jelenti, hogy „az egykori KGB-ügynök, jelenlegi orosz elnök fog egyeztetni az egykori ingatlanmágnás, jelenlegi amerikai elnökkel” mindenki, így az ukránok feje fölött.
HVG
Az Európai Bizottság minden, az igazságos és tartós béke felé tett lépést üdvözöl, a budapesti csúcstalálkozón Orbán Viktor azonban legfeljebb Magyarországot képviselheti, az EU-t nem – hangzott el a testület brüsszeli sajtótájékoztatóján.
EUrologus