Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben
Egy dohánybolt melletti italozás végződött kis híján tragédiával.
Egy dohánybolt melletti italozás végződött kis híján tragédiával.
A férfi 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el.
Sikerült kijátszaniuk a rendszert, de lebuktak.
A Bács-Kiskun megyei diák álnéven létrehozott tárhelyen tárolt és onnan osztott meg gyerekpornó-tartalmakat, a képeken és videókon óvodáskorú gyerekek voltak.
Az áldozatok idős, fogyatékkal élő emberek voltak.
Egyik áldozatának egy taxisofőr sietett a segítségére.
Miután visszautasított egy vizsgálatot, az ukrán hadsereg felbontotta a szerződését, és hazatért. A férfit a családja jelentette fel.
Most egy darabig nem fog meccsre járni.
Az ügyészség javítóintézeti nevelést kért a gyerekre.
A férfi felfüggesztett börtönbüntetést kaphat tettéért.
Köztéri kamerák rögzítették, ahogy egy villamosmegállóban és az utcán járkálva uszító mondatokat ír a vádlott. Az nem derült ki, hogy pontosan ki(k) ellen.
A nő súlyosan megsérült.
A támadó kétszer is földre került, de mindkétszer felállt.
A férfinak korábban egy 16 éves lánnyal volt kapcsolata.
A támadás okát a nyomozás sem tudta megállapítani.
Az ügyészség egy férfi és egy nő ellen emelt vádat az ügyben, az üldözést térfigyelő kamerák rögzítették.
Egy házaspár befogadott, aztán dolgoztatott és módszeresen bántalmazott egy nőt, még egy elektromos sokkolót is beszereztek erre a célra. Az ügyészség fegyházba küldené őket.
A nő 17 éves fia is szemtanúja volt az esetnek. Az elkövetők ellen most emeltek vádat.
Az őrök a magatartásuk miatt tagadták meg a belépést a négy férfitól és két nőtől, akiknek ez nem tetszett.
Az ügyészség szerint a csecsemő túlélte volna a balesetet, ha orvost hívnak hozzá.