Földhivatali adatokkal kereskedett egy polgármester és egy ügyvéd
Belekevertek egy ügyintézőt, ráadásul az önkormányzatnak is kárt okoztak. Vádat emeltek ellenük.
Belekevertek egy ügyintézőt, ráadásul az önkormányzatnak is kárt okoztak. Vádat emeltek ellenük.
Aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés kísérlete, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés, garázdaság – ezzel vádolnak összesen 18 embert a Fradi-stadionban novemberben kitört verekedés után.
Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt emelt vádat három férfival szemben a Pest Megyei Főügyészség. A vádlottak 1996 nyarán megölték és Törökbálint határában elrejtették egyikük haragosát.
Több millió forint értékben, rendszeresen lopott motorkerékpárokat a fiatal.
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és uzsorabűntett miatt emelt vádat az Ózdi Járási Ügyészség egy csernelyi család hét tagja ellen.
Évekig kerítették a környékbeli fiatal lányokat.
Több lövés is eldördült, de nem sérült meg senki. Egyik társaság tagjait sem kellett félteni egyébként, állítólag féltékenység állt a vita hátterében.
Két társaság között egy személyes konfliktus vezetett a tettlegességig. Az ügyészség összesen hat férfival szemben emelt vádat.
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség tizenöt rendbeli lopási cselekmény miatt emelt vádat egy 52 éves, Hajdú-Bihar megyei férfival szemben, aki – eddig ismeretlenül maradt társaival – több győri, Győr környéki és soproni ingatlanba tört be és vitt magával értékeket.
Börtönbüntetést kiszabását javasolja a hajdúszoboszlói asszony ügyében az ügyészség.
A veszprémi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a büntetőeljárást egy 23 éves berhidai férfival szemben.
Most emeltek vádat a férfi ellen, aki tavaly áprilisban egy focimeccsen megrúgta és megütötte a bírót.
A rendőrség szerint csalás történt: a nagykátai nő egy biztosítótársaságtól próbált meg jogosulatlanul pénzt felvenni.
A vád szerint a 36 éves férfi, miután kábítószert és alkoholt is fogyasztott, Budapest belvárosában fenyegette az ott intézkedő rendőröket, hogy mindenkit felrobbant.
Két hónapon belül vádat emel az olasz ügyészség az egy éve történt tragédia ügyében - írja a Magyar Nemzet, amely szerint egy illegálisan buszba szerelt pót benzintartály berobbanássa változtatta tűzcsapdává a járművet.
A tavaly áprilisi demonstráción részt vett férfi a vád szerint megütött egy, a rendőrsorfalban álló rendőrt.
A 80 éves színművész fia hét hónapot töltött a Venyige utcai fogházban. Ügyében az eljárást másodfokon folytatják.
Olaszországban és Magyarországon is volt nyomozás, de az áldozatok hozzátartozói még mindig nem kaptak hivatalos tájékoztatást.
Nem emel újabb vádat a rendező ellen a Los Angeles-i ügyészség, mivel az 1975-ben történt szexuális zaklatás, amelyről a közelmúltban tett feljelentést az áldozat, már elévült.