#vízkészlet

Mi legyen a magyar vízzel?
 

Mi legyen a magyar vízzel?

Néhány héten belül elkészül a nemzeti vízstratégia, amelyhez felhasználják a szakmai fórumokon összegyűjtött, a vízgazdálkodás ésszerűsítését célzó, több mint 1000 javaslatot, a dokumentum jóváhagyásra szeptemberben kerülhet a kormány elé - mondta a vidékfejlesztési tárca vízügyért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

MTI MTI


Budai Gyula kertészei lenyomják a kormányt
 

Budai Gyula kertészei lenyomják a kormányt

Jelen állás szerint a paprikatermelő lobbi mindennél erősebb, akár az illetékes államtitkárság akarata ellenére is képes törvényt módosíttatni. Az üvegházak fűtésére használt termálvíz körül már az uniós csatlakozás óta megy a vita, amelybe egyszer már Sólyom László is beavatkozott. Ha győznek a Budai Gyula által is támogatott kertészek, akkor a visszájára fordul a szabályozás, és egyáltalán nem kell majd a kitermelt termálvíz visszasajtolásával törődni, ami viszont hosszú távon környezetkárosító lehet, a Tisza élővilága bánhatja.

Kovács Áron Kovács Áron

Áder: esztelenül szennyezzük vizeinket
 

Áder: esztelenül szennyezzük vizeinket

Esztelen módon szennyezzük vizeinket, és az így terjedő betegségek, valamint a vízhiány rengeteg kisgyerek halálát okozza – egyebek mellett erről beszélt Áder János az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának általános vitájában, kedden elhangzott felszólalásában. A köztársasági elnök a jogállamiság kérdésével, és ezen belül a "negyedik generációs" alapjogokkal is foglalkozott beszédében.

MTI MTI

Meg kell előzni az európai vizek szennyezését
 

Meg kell előzni az európai vizek szennyezését

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) magyarországi kétnapos ülésének egyik legfőbb üzenete az, hogy az európai vízkészletek védelme elsőrendűen fontos feladat. A jövőben az Európai Uniónak az úgynevezett vízügyi keretirányelven keresztül olyan vízügyi politikára kell az uniós tagállamokat ösztönöznie, amely a meglévő vízkészletek kezelését, az ezzel kapcsolatos környezetvédelmet, az integráció vízgazdálkodását társadalmi és gazdasági szempontból kiemelt feladatnak nyilvánítja.

MTI MTI

Nincs gond: van elég víz Magyarországon
 

Nincs gond: van elég víz Magyarországon

Csak a felszín alatti vízkészletek utánpótlása évente kétmilliárd köbméter, ebből az egész Balaton medrét fel lehetne tölteni, és nem csak hogy bőségesen elegendő Magyarország lakosságának, de még többlet is képződik - közölte a Magyar Víziközmű Szövetség pénteken.

MTI MTI

Rengeteg víz van a Föld mélyén az ásványokban
 

Rengeteg víz van a Föld mélyén az ásványokban

Hatalmas, az óceánokéhoz hasonló mennyiségű vízkészletek rejtőzhetnek 400 kilométerrel a Föld felszíne alatt ásványba zárva – derült ki egy Brazíliában felfedezett, különleges és egyedülálló ásvány elemzéséből.

MTI MTI

A szerb vízkincs hasznosítása
 

A szerb vízkincs hasznosítása

Megoldatlan tulajdonviták és Belgrád határozatlansága miatt csak csigalassúsággal fejlődnek Szerbia gyógyfürdői. Hasonló a helyzet az ásványvízpiacon is.

HVG HVG