Vádat emeltek a verekedő zalai diákok ellen
Vádat emeltek azok ellen a középiskolások ellen, akik tavaly januárban megalázták és megverték iskolatársukat Zalaegerszegen. A verést videóra vették és feltették az internetre.
Vádat emeltek azok ellen a középiskolások ellen, akik tavaly januárban megalázták és megverték iskolatársukat Zalaegerszegen. A verést videóra vették és feltették az internetre.
hvg.hu
Besenczi Árpád foglalhatja el február elsején a Hevesi Sándor Színház direktori székét. A döntés miatt lemondott a Vidéki Színházak Igazgatói Egyesülete elnöke, Halasi Imre. A kiválasztási procedúrát kifogásolva a vesztes pályázó, Tucsni András keresetet nyújtott be a megyei bírósághoz.
hvg.hu
Nyílt levélben tiltakozik a Hevesi Sándor Színház társulata amiatt, hogy a zalaegerszegi közgyűlés kulturális bizottsága - a szakmai bíráló bizottság és a színház kollektívájának döntése ellenében - Besenczi Árpádot javasolja a teátrum igazgatói posztjára.
hvg.hu
Az év eleji leépítések után mintegy 900 fős létszámbővítést hajtottak végre a Flextronics zalaegerszegi üzemében – írta pénteki számában a Zalai Hírlap.
hvg.hu
Négy fiatalkorú fiú és egy fiatal felnőtt nő ellen javasol vádemelést a rendőrség a még márciusban napvilágot látott, zalaegerszegi diákok megalázását és bántalmazását bemutató videofelvételekkel kapcsolatban - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
hvg.hu
Hamis ezerforintosokat találtak a rendőrök Zalaegerszegen négy fiatalnál, akik egy vendéglátóhelyen próbálták felhasználni a nyomtatóval és fénymásolóval készített bankókat - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
hvg.hu
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba Zalaegerszegen pénteken reggel egy fiatal nőt, akit vascsővel bántalmaztak - értesült az MTI. A rendőrség annyit közölt: súlyos testi sértés miatt indult eljárás az ügyben.
MTI
Női holttestet találtak a Zala folyó megyeszékhelyi szakaszán.
MTI
Visszatért Kercsó Árpád mesteredző a zalaegerszegi jégkorongklubhoz és öt évre szóló szerződést kötött - nyilatkozta Fendrik Zsolt, a helyi jégcsarnok ügyvezető igazgatója
MTI
Magánokirat-hamisítás miatt vádat emeltek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház volt nemzetközi referense ellen, a hamis meghívólevelek kapcsán a teátrumban tavaly kipattant botrány nyomozását követően - tájékoztatott Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
MTI
Lemondott igazgatói posztjáról Stefán Gábor, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója - tájékoztatott Gyimesi Endre, a színházat fenntartó város polgármestere szombaton.
MTI
A cég tulajdonosai április végén bezárják a Cantoni Köbtex Kft. zalaegerszegi üzemegységét. Rövid időn belül 59-en kapják meg az írásos felmondást - írja a Zalai Hírlap.
hvg.hu
A legnagyobb videómegosztóra március nyolcadikán felkerült felvételen az látszik, hogy két fiú egy lány utasításait követve sértegeti és ütlegeli az egyik iskolatársukat.
hvg.hu
Telefonfülkék, buszvárók bezúzott üvegablakai, felrugdosott kukák, megrongált fényreklámok jelzik hetente a Club Atlantisból hazafelé tartó éjszakai mulatózók útját Zalaegerszegen: a károk helyreállítása évente 14-15 millió forintba kerül az önkormányzatnak - írta pénteki számában a Zalai Hírlap.
MTI
Jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön Bakony Róbert 43 éves zalaegerszegi vállalkozót, aki egy férfi ismerősét megölte, majd a holttestet elásta, a bűncselekményben társtettese volt a 31 éves Lugosi Zoltán, aki öt év börtönbüntetést kapott.
MTI
A zalaegerszegi család házának ablakait bedobták, a támadásban nem sérült meg senki - írja a Zalai Hírlap.
hvg.hu
Négy ember - köztük egy kisgyermek is - súlyosan megsérült kedd este, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött Zalaegerszeg belvárosában, a Csány tér és a Hunyadi utca kereszteződésében.
MTI
Kiskorú veszélyeztetése miatt jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és hét évre eltiltotta az oktatástól a zala megyei bíróság azt a fodrászt, aki hónapokon keresztül molesztálta fiútanítványait - írja a Zalai Hírlap.
unknown