#zene

Szentimentális rakenroll – Somló Tamás emlékére

"Fura, hogy most valahogy a nagyon hasonló karakterek tűnnek el a világból. Mintha nem lenne már szüksége a világnak a főokos előtt vigyázzban álló láthatatlan röhögésre" - Jeli András zenész írása Somló Tamásról.











Lemezpakk – Még a kutyák szíve is erre dobban

A nagy dömpingben annyi izgalmas lemez jött ki, hogy mire észbe kaptunk, már érkezett is a következő adag. Úgyhogy mostani ajánlónkban nem a frissességre helyeztük a hangsúlyt, egyszerűen azok a zenék szerepelnek itt, amelyeket nagy bűn lenne kihagyni. Minden hangulatra és stílusra van ajánlatunk.



"Le sem feküdtünk és fel sem keltünk" - 15 éves a Jazzékiel

Míg más lehet a névváltoztatás mellett döntött volna, a Jazzékiel 15 év, több tagcsere, 3 lemez, markáns stílusváltások után a popzenében kockázatosabb utat választotta, és a közönség lecserélődését, akár ritkulását is vállalva kamaszos, hiphopos zenekarból a mostani sötét tónusú, befelé figyelő darkjazz kollektívává változott. A Jazzékielnek kapóra jött a Müpa koncertfelkérése, így a csendesebb időszak után 2015-ben újra aktivizálódó banda a maga módján ünnepli a csúcs- és mélypontokban bővelkedő történetét.







Ricky Martin vs. Vangelis – erre táncolt a focivilág

Könyörtelenül fülbemászó dallamok, pofátlanul egyszerű szövegek, mindent belengő multikulti- és világbéke-hangulat – ha van a popzenének igazán lesajnált műfaja, az a focihimnusz. De ahogy visszakerestük az elmúlt harminc-negyven év nagy focitornáinak dalait, néhány teljesen elfelejtett gyöngyszemre is rábukkantunk, mint ahogy az unásig játszott gigaslágerek is okoztak még bűnös élvezetet. De melyikre lejtenénk legszívesebben örömtáncot a lelátón és a képernyők előtt? Vajon a köztévé munkatársainak vagy R. Kellynek sikerült a legkínosabbat alkotnia a műfajban?


Három srác, akik húsz éve eltemették a grunge-ot

"Mmmbop, ba duba dop, Ba du bop, ba duba dop, Ba du bop, ba duba dop" – ugye beugrott a három hosszú, szőke hajú fiú, akik egycsapásra világsztárok lettek, és a kilencvenes évek elejére jellemző sötét és pesszimista popzenét újra a pozitív életérzés felé terelték. Húsz év elteltével elmesélték, hogy csinálták.