hvg.hu: Enyedi Ildikóval a Terápia c. sorozatban dolgoztál először, ezután már adta magát, hogy együtt alakítsátok a Testről és lélekről zenéjét is?

Balázs Ádám: Nekem zeneszerzőként eleve nagyobb távlatokat nyit, ha ismerem az alkotót a művei alapján, sokkal mélyebbre tudunk így menni. Ez a szakma sokszor az emberi empátiáról szól. Ha belegondolsz, nagyon törékeny művészi állapot, amikor valaki meg mer mutatni valami olyat, ami az alkotótársának egyáltalán nem biztos, hogy tetszik.

Amikor hazaköltöztem Amerikából, akkor hívtak a Terápiába, mivel úgy gondolták, jól jöhet, ha valaki olyan dolgozik a sorozat zenéjén, akinek van már tapasztalata az HBO-nál, még ha nem is magyar produkcióban. Én iszonyúan örültem már akkor is annak, hogy Ildikóval dolgozhatok együtt, ismertem a korábbi munkáit, nagy Enyedi-fan vagyok – szerintem nagyon különleges, érzékeny hangja van a filmrendezők között.

hvg.hu: Milyen hangulatot képzeltetek előzetesen a filmhez?

B.Á.: Nagyon vékony mezsgyét kerestünk, hogy a zene ne telepedjen a történetre, de ne is vesszen el nyomtalanul a jelentek között. Először beszélgetésekből indultunk ki, az alapján készítettem zenéket, hangulatokat, amiket aztán közösen finomítottunk tovább.

De a filmzene folyamatában itthon, és általában Európában nagyon fontos szerepet játszanak a vágók is, ez Amerikában nem annyira jellemző. Itthon a rendező, a vágó és a zeneszerző egy alkotóközösségként működik. Amerikában a zeneszerző már a fine cutot, a szinte kész művet kapja csak meg, nem része ennek a folyamatnak.

Asszonyi Eszter

hvg.hu: Az például egy elég hatásos, és a film későbbi hangulatához passzoló nyitány, hogy még a film első képei előtt, a teljesen sötét moziteremben már megszólal a zene, ami aztán később is végigkíséri a cselekményt. Ez a te ötleted volt?

B.Á.: Nem, ez például a vágó, Szalai Károly és a rendező döntése volt. És látod, az egyik tökéletes példája annak, hogy milyen is az, amikor ez a három alkotó együtt gondolkodik, és mer változtatni az alapötleten, mer kreatív lenni, ami végül még jól is sül el.

Az első montázs is ikonikus, amikor a szereplők ég felé emelt tekintetét látjuk. Itt minden képkockának, hangnak jelentősége van. Ildikónak talán az tetszhetett meg az ide írt zenében, hogy van benne egy várakozással teli izgalmi állapot, egy zenei asszimetria, amikor a hang nem akkor érkezik, amikor várja az ember. Ez egyfajta feszültséget is hoz, és szép leképezése annak, amit Kocsár Miklós tanított még nekünk a Konzervatóriumban, hogy hogyan lehet a legminimálisabb eszközökkel, kevés hangból is dramaturgiát vinni a zenébe.

hvg.hu: Volt hasonló élményed más rendezővel is?

B. Á.: Azokkal a rendezőkkel, akikkel mélyre tudtam menni, akiket a barátaimnak is mondhatok: Deák Kristóf, Gigor Attila, Goda Kriszta, Juszt Balázs vagy Nagypál Orsi például, de biztos kifelejtettem valakit ebből a felsorolásból.

Én eleve egy nagyon odaadó, nyitott ember vagyok, valahogy a zenéimmel is így kommunikálok. A zeneszerzéshez rendkívül fontos, hogy hogyan kommunikálsz a munkatársaiddal. Nekem például évekbe telt, míg beletanultam abba, hogy megértsek producereket, rendezőket, akik nem feltétlenül tudják zenei nyelven kifejezni magukat. Ez az egyik legnehezebb része a munkánknak, ezt egyszerűen tanulni kell.

Ezért is fontos nekem, hogy ott legyek egy forgatáson, lássam, hogyan dolgozik az operatőr, a rendező. Nekem ez fontos ahhoz, hogy lássam a film stílusát, mert ebből fakadnak később a zenei ötleteim. Nekem alkalmi zeneszerzőként az a feladatom, hogy egy zenei névjegyet adjak a filmnek.

Most például a Lajkó: cigány az űrben, Lengyel Balázs filmjének zenéjén dolgozom, ott például sokkal több zene fog szólni a film alatt, ez kifejezetten Balázs kérése volt. Bejárok itt is a vágásra, passzítjuk a zenéimet az egyes jelenetekhez.

hvg.hu: Sokan, akik nem ismerik a munkásságod, vagy csak mostanában figyeltek fel rád, meglepődhetnek azon, hogy az Intim Torna Illegálnak is írtál dalokat. Érdekel a popzene is?

B.Á.: Dorogi Péterrel, az együttes frontemberével írunk együtt számokat, nagyon élvezem ezt a munkafolyamatot. A saját ízlésszintjén belül szerintem bárki szabadon mozoghat pop és klasszikusabb megoldások között. A Zeneakadémián a diákjaimnak is jó visszajelzés szerintem, hogy látják rajtam, hogy a műfajoknak nem kell korlátoznia őket.

hvg.hu: Bár az imdb-oldaladról szépen le lehet követni az amerikai karriered, arról kevesebbet tudni, hogyan küzdötted fel magad erre a szintre a nulláról, Magyarországról kiköltözve.

B. Á.: Ma úgy látom, apró pillanatokon múlt a kinti karrierem. Kezdetben sok helyen dolgoztam, nehéz volt a megélhetés, de ennek is megvolt az előnye. Addig olyan helyzetben voltam, hogy engem kvázi kiszolgált az élet itthon, aztán ezt visszakaptam szó szerint Amerikában, amikor nekem kellett kiszolgálni az embereket. De ez volt az egyik legnagyobb személyiségfejlődési pont az életemben. Rengeteg emberrel találkoztam, itt tanultam meg igazán különböző emberekkel kommunikálni.

Aztán először egy véletlen lehetőséggel indulhattam el kint zeneszerzőként. Az HBO és a Cinemax kért tőlem egy munkát, ami annyira bejött nekik, hogy az lett a Cinemax csatorna hivatalos zenéje hét éven keresztül. Ez adott egy akkora anyagi biztonságot, hogy olyan kisfilmeken is tudtam dolgozni, amikért nem kértem pénzt. Innen pedig már egy következő lépcsőfok a nagyjátékfilm. Egyetlenegy munkámért sem kellett kopogtatnom, mindig referenciák alapján választottak ki, szépen sorjában haladtam a kisfilmektől a nagy költségvetésű produkciókig. Sokat dolgozhattam például Seth Grossmannel, aki az ékes példa arra, hogyan juthat el valaki a kisfilmtől, a független nagyjátékfilmen keresztül a nagy produkciókig.

Asszonyi Eszter

hvg.hu: A kalandvágy hajtott Amerikába?

B. Á.: Nem, teljesen tudatosan mentem ki, el akartam érni a célomat, hogy a szakmámban dolgozhassak. Amikor besétáltunk a Mindenki stábjával kilencen az Oscarra, szerintem mindegyikünk mást érezhetett. Nekem azt hiszem ott a huszonöt-harminc évvel ezelőtti énem is eszembe jutott, aki azzal a céllal utazott ki Amerikába, hogy egyszer ott lehessen egy ilyen rangú eseményen.

hvg.hu: Hogy élted meg magát a gálát? Európából nézve sokszor éri az a vád az Oscart, hogy felszínes, álszent az egész műsor, és nem is a filmekről szól.

B. Á.: Az amerikai kultúra gyökeresen más, mint az európai, az Oscar ennek egy jó példája. Én úgy látom, hogy rengeteg munka, áldozat, nélkülözés van abban, hogy valaki besétálhasson a gálára. Én ilyenkor elképesztő emberi sorsokat látok inkább, emiatt egyáltalán nem mondanám felszínesnek az eseményt. Lehet, hogy szakmailag vannak hibái, meg sokan húzhatják a szájukat amiatt, hogy a ruhák fontosabbak, mint a filmek, de ha belegondolunk egy-egy ruha mögött is divattervezők egész pályája van, szintén rengeteg áldozattal.

Aki élt Amerikában, tudja, hogyha egy parkolóházban kirakunk egy bárpultot, és legurítunk egy szőnyeget, az onnantól kezdve exkluzív eseménynek számít, még ha másnap már csak megint csak egy unalmas parkolóház is marad az egész után. Los Angelesre amúgy is ez a kettősség a jellemző: sokan mondják, hogy Los Angeles fényei a legszebbek, a naplementék tényleg fantasztikusak, de ha belegondolsz abba, hogy mindez a város szmogjának köszönhető, akkor máris érthető milyen kettősségről beszélek.

hvg.hu: Visszatérve ebbe a közegbe voltak olyan emberek, akiket jó volt viszontlátni?

B. Á.: Az Oscar-felhajtásban természetesen rendezőként Deák Kristóf kapta a legtöbb figyelmet, amit abszolút megérdemelt, de az én szakmám is odafigyel ilyenkor arra, ki írta a jelölt filmek zenéjét.

A Jimmy Kimmellel folytatott beszélgetésem speciel olvasott dolog volt az itthoni sajtóban is (nevet). Jimmy írói gárdáját jól ismerem, mert amikor a gyerekeim amerikai iskolába jártak, akkor sok osztálytársuk érkezett ebből a filmes, írói közegből. Innen nőtte ki magát például a Twilight-filmek producere is, akinél úgy vettük észre, hogy beindult a szekér, hogy a gyereke egyszer csak lelépett egy magániskolába.

Az iskola mindig egy nagyon összefogó erő volt: ott senki sem játssza meg magát, mindenki emberből van, nincs az amerikai munkakapcsolatokra jellemző nyomulás. Nekem eszembe se jutott ebben a környezetben, hogy munkaügyben keressek meg másokat, így őszinte barátságok alakulhattak ki.

Asszonyi Eszter

hvg.hu: A többi Oscar-jelölt kis- vagy egészestés film zenéit ismerted?

B. Á.: Sajnos erre nem volt időm, most néha így is 12 órákat töltök a saját ötleteimmel, ilyenkor már nincs erőm még több zenéhez. De amikor alkalmam nyílik, persze figyelem mások munkáit.

Ahogy látom, most az amerikai produkcióknál is rengeteg olyan film jön ki, ahol a korábbiakhoz képest csínján bánnak a zenével. Trent Reznor és Atticus Ross (The Social Network, Gone Girl) egyértelműen új trendet hoztak be: nagyon minimalista, akár egy hangot kibontó filmzenéket írtak. Fura megélni, hogy John Williams húsz éve isten volt, ma pedig már sokan húzzák a szájukat a kompozícióira. Miközben ez nagy tiszteletlenség, hiszen csak trendekről beszélünk.

hvg.hu: Az amerikai munkáid közül melyikre vagy a legbüszkébb?

B.Á.: Az elefántkirály szerintem nagyon jó lett, ez volt az első olyan alkalom, hogy Oscar-díjas színésszel, Ellen Burstynnel dolgozhattam együtt. A Pillangóhatás 3-ba bekerülni pedig karrierszempontból volt meghatározó. Az egy Lionsgate-produkció volt, Amerikában pedig van egy ördögi kör, hogyha nem dolgoztál még nagy stúdiónak, akkor nem is vesznek számításba a nagy költségvetésű filmeknél. Nagyon kegyetlen dolog ez, mert ha nem látnak a nevednél ilyen kaliberű céget, szóba se jöhetsz. Ez alapján mérik, mennyire megbízható valaki. Nyilván ez nem véletlen, hihetetlen stábokról és költségvetésekről van itt már szó, a zenészekkel együtt csak a filmzenén körülbelül 200 ember dolgozik.

hvg.hu: A Jóbarátok egyik epizódjába (9. évad 20. rész) hogyan került dalod?

B.Á.: Én nagyon sokáig New Yorkban éltem, és az egyik osztálytársam, Malek Miklós is akkor költözött ki a Berkeley-re, voltunk lakótársak is, és Miki akkoriban elkezdett dolgozni egy zeneműkiadónál, ebből sokat profitált, nagy produkciókhoz jutottak el a szerzeményei, vele dolgoztunk közösen filmekben.

Ezen a kiadón keresztül jutott el a Tell Me Girlfriend is a Jóbarátokba, viszont szerepelt még A bájkeverő című filmben is. Ehhez fűződik az egyik nagy amerikás pillanatom, amikor különösebb cél nélkül beültem erre a filmre, és persze ismerős volt a zene, amikor megszólalt a film közben, de nem voltam benne biztos, hogy ez a miénk lenne. Gondoltam, megvárom a stáblistát, és bizony ott szerepelt a nevünk.

hvg.hu: Mennyire követted a Mindenki itthoni fogadtatását, amikor azon is egymásnak estek emberek, hogy lehet-e negatív véleményt megjelentetni a filmről.

B. Á.: Mindenkinek joga van a véleményhez, ez is a film egyik alaptézise. Ha pedig építő a kritikai észrevétel, akkor azt igyekszünk megfogadni. De őszintén szólva, sok mindent nem olvastam erről. Hallomásból jutottak el hozzám információk, ebből pedig leszűrtem, hogy érdemes-e az adott írást elolvasni vagy sem.

hvg.hu Deák Kristóffal lesz újabb közös munkád?

B.Á.: Jelenleg a Paramounton futó Eszméletlenben dolgozunk együtt és remélem, munkakapcsolatunk megmarad azután is.