Elpusztult a veszprémi zsiráfbébi
Egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát.
Rothschlild-zsiráf (Giraffa camelopardalis rothschildi) született a Nyíregyházi Állatparkban, az utóddal együtt már hét zsiráf látható a sóstógyógyfürdői látványosságban.
A zsiráfborjak már egy hetesek, és már a közönség is megnézheti őket a január elsején született kis Saudával együtt.
Születése után nem sokkal már felállt, és péntektől már látható is a zsiráfborjú.
Újév napján, kora délután jött világra Santana borja.
A kis zsiráf elakadt a vállánál, kötéllel kellett segíteni a kitolást. Az újszülöttet már ma is láthatják a Kittenberger Zoo látogatói.
Korántsem biztos, hogy minden eszközzel harcolni kell az állatkerti beltenyészet kialakulása ellen, aminek a minap áldozata lett a koppenhágai zsiráffiú is.
Az utókor is láthatja, hogyan született meg szombatra virradóra a budapesti állatkert zsiráfbébije. Egy infravörös kamera minden pillanatot rögzített, sőt, az érdeklődőknek egy négyperces filmetűdöt is készítettek.
Hat héttel az előző kiszsiráf megszületése után a csapat egy másik nősténye is világra hozott egy életerős utódot a Fővárosi Állatkertben. Az Ingrid nevű anyaállatnak ez az első borja, és ehhez mérten kissé zavarban is van. A gondozók így kénytelenek voltak letakarni azt az ablakot, amin keresztül a közönség betekinthetne a „szülőszobába”, mert máskülönben az anya nem szoptatná rendesen a kicsit. Amint az apróság megerősödik, természetesen a nagyközönség is láthatja majd.
Az első képek a vasárnap született kis zsiráfról, mely a Fővárosi Állatkertben lakik.
Hím zsiráf született vasárnap reggel a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az újszülött 170 centiméterrel jött a világra - értesült a HavariaPress.
A budapesti zsiráfcsapat legifjabb tagja szerda este, nem sokkal hat óra után jött a világra. A kicsi, amelynek nemét még nem sikerült a gondozóknak megállapítani, nem sokkal megszületése után lábra is állt.