NAV-botrány: Sziliéknek van egy ötlete
Szili Katalin és Ivády Gábor független országgyűlési képviselők országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrző rendszerének felülvizsgálatát.
Szili Katalin és Ivády Gábor független országgyűlési képviselők országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrző rendszerének felülvizsgálatát.
Schmitt az indoklás szerint "szerteágazó közéleti tevékenységével évek óta eredményesen járult, illetve járul hozzá az Állami Számvevőszék jogállami és társadalmi súlyának, hazai és nemzetközi szakmai tekintélyének növeléséhez".
A hitelbőség öt évig volt jelen az országban, s ennek végeredménye az, hogy ma közel egymillió ember a hitelfelvétel csapdájában vergődik - mondta Domokos László egy nyári tábor megnyitóján.
Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatát kezdeményezi a dohányboltpályázatok ügyében, és annak lezárultáig elhalasztaná a trafiktörvény életbe lépését.
Nemcsak az egyéni jelöltek kaphatnak majd egymillió forintos költségvetési támogatást 2014-től a kampányfinanszírozási törvény tervezete szerint, hanem az országos listát állító pártok is jogosultak lennének állami források igénybevételére – olvasható a Magyar Nemzetben.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken átadta az Országgyűlésnek a 2014. első félévi ellenőrzési tervet, ennek egyik kiemelt témaköreként ellenőrizni fogja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hátralékkezelési és végrehajtási tevékenységét, ezen belül a NAV kiemelt adózók körében végzett tevékenységét - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken átadta az Országgyűlésnek a 2014. első félévi ellenőrzési tervet, ennek egyik kiemelt témaköreként ellenőrizni fogja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hátralékkezelési és végrehajtási tevékenységét, ezen belül a NAV kiemelt adózók körében végzett tevékenységét.
Az elmúlt tíz évben összesen huszonhárom ellenőrzés érintette az adóhatóság (NAV/APEH) tevékenységét, ebből hét olyan ellenőrzés volt, amely az adóhatóság adóztatási tevékenységét vizsgálta - közölte a számvevőszék. 2014 első félévében is sort kerítenek az adóhatóság tevékenységének értékelésére.
A kormánypárti képviselők javaslata alapján levették az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának napirendjéről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének meghallgatását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) 2010 óta végzett számvevőszéki vizsgálatokról.
Az Állami Számvevőszék egy hivatal, nem nyomozó hatóság, a közpénzügyi rendszert érintő ellenőrzéseit nyilvános terv alapján végzi – közölte az ÁSZ a NAV-nál rendkívüli vizsgálat lefolytatását indítványozó kezdeményezésekkel kapcsolatban.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) véleménye szerint a jövő évi költségvetés adóbevételeinek 52,6 százaléka megalapozott, 47,4 százaléka részben megalapozott, utóbbihoz tartoznak az általános forgalmi adóból, a pénzügyi tranzakciós illetékből, a távközlési adóból, valamint a katából és a kivából tervezett bevételek.
Javult a közmunka támogatási rendszerének hatékonysága az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn közzétett jelentése szerint.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) több mint harmincezer esetben nem tudta beazonosítani a külföldi betegek magyarországi kezelését finanszírozó biztosítókat, így nem tudták kiállítani a számlákat – reagált az Állami Számvevőszék szerdán arra, hogy az OEP szerint tételes nyilvántartás van a külföldi betegek magyarországi kezeléséről.
A 2012. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat megalapozott, az abban szerepeltetett adatok megbízhatóak, a költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt - ismertette a zárszámadás keddi parlamenti vitájában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzésének konklúzióját Domokos László.
Az illetékes miniszterhez és az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) fordul a Demokratikus Koalíció (DK) a Magyar Posta Zrt.-nél elhatárolt 14 milliárd forint ügyében.
Megszüntette az eljárást az ügyészség a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes ellen, akit még 2010-ben jelentett fel az ÁSZ bizonyos szerződések miatt.
Az Állami Számvevőszék által kifogásolt, a pénzügyi szektor szereplőiről szóló adatok átadása az IMF-nek nemhogy ártott, hanem épp megnehezítette az ellenünk spekulálók dolgát – mondta a parlamenti meghallgatásán Simor András, az MNB elnöke. Amíg itt volt az IMF, addig nem vontak ki milliárdokat az országból. A Simort elmarasztaló bizottsági határozattervezet érdekes módon már a meghallgatás előtt készült. Ezt végül korábbi formájában nem fogadták el, átszövegezték a dokumentumot.
Nehéz másra gondolni, mint hogy a független ÁSZ és a független Fővárosi Főügyészség valamilyen sugallatra megpróbálja lejáratni az MNB-t és Simor Andrást, akinek a mandátuma éppen bő egy hét múlva jár le. Nehogy már egy utánrúgás nélkül távozzon – írja a Véleményvezér blog.
A Magyar Nemzeti Bank visszautasítja az Állami Számvevőszéknek a jegybank törvényes működését megkérdőjelező megállapításait, és értetlenül áll az előtt, hogy miközben az ÁSZ elnöke korábban nem látott okot a büntetőfeljelentésre, később a jegybank a sajtóból arról értesült, hogy a számvevőszék mégis nyomozást kezdeményezett az ügyben.
A magyar médiában megjelent hírek többségével ellentétben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem tett feljelentést a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzéséhez kapcsolódva, hanem jelzéssel élt az illetékes hatóságok irányában - közölte a számvevőszék. Emlékeztetnek: az Állami Számvevőszékről szóló törvény 2011. július 1-jei hatálybalépésével megváltozott az ÁSZ szerepe az ellenőrzések során feltárt tények, cselekmények megítélésével kapcsolatban.