Rászáll az ÁSZ jövőre a NAV-ra

Az elmúlt tíz évben összesen huszonhárom ellenőrzés érintette az adóhatóság (NAV/APEH) tevékenységét, ebből hét olyan ellenőrzés volt, amely az adóhatóság adóztatási tevékenységét vizsgálta - közölte a számvevőszék. 2014 első félévében is sort kerítenek az adóhatóság tevékenységének értékelésére.

  • MTI MTI
Rászáll az ÁSZ jövőre a NAV-ra

Az Állami Számvevőszéknél zajlik a belső vezetői véleményezés a 2014. első félévi ellenőrzési tervről, amely tartalmazni fogja, hogy az ÁSZ a következő időszakban mely ellenőrzések keretében, milyen szempontok szerint értékeli a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tevékenységét - közölte az ÁSZ hétfőn.

A közlemény szerint az első félévi ellenőrzési tervet még a héten benyújtja az ÁSZ az Országgyűlésnek, és ezzel egy időben arról a közvéleményt is tájékoztatják.

A közleményben kitérnek arra, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) átadta az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának és a honlapján elérhetővé tette az állami adóhatóságot (NAV, korábban APEH) érintő, az elmúlt tíz évben nyilvánosságra hozott számvevőszéki jelentések megállapításait tartalmazó összefoglaló tanulmányt.

Rámutatnak: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a feladatköréből adódóan évről-évre az ÁSZ ellenőrzéseinek látókörében van. Az elmúlt tíz évben összesen huszonhárom ellenőrzés érintette az adóhatóság (NAV/APEH) tevékenységét, ebből hét olyan ellenőrzés volt, amely az adóhatóság adóztatási tevékenységét vizsgálta, a szabályszerűségi szempontokon felül eredményességi és hatékonysági szempontokat is figyelembe véve. 

A közlemény szerint az elmúlt tíz évben az ÁSZ ellenőrzései lefedték az adóhatóság teljes tevékenységét. Az ÁSZ-törvény értelmében minden jelentésük, így az összefoglalóban szereplő összes számvevőszéki jelentés nyilvános, megtalálható az ÁSZ honlapján.  ű

A zárszámadás ellenőrzése keretében minden évben sor kerül az adóhatóság ellenőrzésére is, legutóbb 2012-re vonatkozóan végezték el ezt az ellenőrzést. A 2013 augusztusa óta nyilvános ÁSZ-jelentésben több, az adóhatóságra vonatkozó megállapítást tettek, javaslatot fogalmaztak meg a NAV elnökének. 

A számvevőszéki közleményben hangsúlyozzák: az ÁSZ tervezésért felelős szervezeti egysége a kockázatelemzés eredményeire támaszkodva dolgozza ki a témajavaslatokat a féléves gördülő tervezéshez. A kockázatelemzés folyamatában az ÁSZ figyelemmel kíséri a média, az Országgyűlés és bizottságainak munkáját, kockázatokat azonosít a közérdekű bejelentések alapján, összegyűjti és elemzi az adott témára vonatkozó adatokat és információkat. 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.