#Óbuda



„Megyesi Gusztávval halt itt egy kicsit minden”
 

„Megyesi Gusztávval halt itt egy kicsit minden”

Emléktáblát avattak kedden, az óbudai Fő tér 2. szám alatt a kerület néhai polgára, Megyesi Gusztáv tiszteletére. Az Élet és Irodalom munkatársát, a Népszabadság publicistáját a III. kerület fideszes polgármestere, Bús Balázs méltatta az ünnepségen. Beszédet mondott az ÉS nevében Csuhai István, majd felolvasta az alkalomhoz igazított nekrológját Tóth Ákos, a 168 Óra főszerkesztője. Az alábbiakban az ő megemlékezését közöljük.

Tóth Ákos Tóth Ákos

Így ropták a nyugdíjasok Schmitt Pállal Óbudán – videó
 

Így ropták a nyugdíjasok Schmitt Pállal Óbudán – videó

A Tánc Világnapján Guinness-rekordot döntöttek az idősek Óbudán: most ropta ugyanis a legtöbb szépkorú egyszerre a színpadon. Köztük volt az esemény fővédnöke Schmitt Pál volt köztársasági elnök is. A No1 Motoros Team és a Schmuck Andor nevével fémjelzett Tisztelet Társasága rendezte meg negyedik alkalommal a találkozót. A résztvevőket arról kérdeztük, milyen ma Magyarországon nyugdíjasnak lenni. Volt, aki szerint ha kevéssel is beérik és nincsenek nagy igényeik, a hátralévő időt egész jól el lehet tölteni. Videó.

hvg.hu hvg.hu












Hová menjünk egy kis karácsonyi hangulatért? Bejártuk az adventi vásárokat
 

Hová menjünk egy kis karácsonyi hangulatért? Bejártuk az adventi vásárokat

Lassan itt a karácsony, mi pedig bejártunk néhány adventi vásárt, hogy megnézzük, hol kóstolhatjuk meg a legfinomabb ételeket, hol találjuk a legszebb portékát. Volt, ami csak úgy árasztotta magából a karácsonyi hangulatot, de volt olyan is, amit érdemes jó messzire elkerülni. Íme az idei karácsonyi vásármustra.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni