#Összefogás

„Az MSZP eltűnésére játszhatnak saját szövetségeseink is”
 

„Az MSZP eltűnésére játszhatnak saját szövetségeseink is”

Nem egyeztette a párt jelenlegi vezetésével Horváth Csaba, és nem is lett volna mandátuma arra, hogy bejelentse, az MSZP közös jelöltek indítását javasolja a baloldali ellenzéki pártoknak Budapesten – állítják többen is a párt vezetéséből. Horváth Csaba viszont azt mondta lapunknak, megvolt a kellő felhatalmazása minderre. Az Együtt-PM-ben kizárják ezt a forgatókönyvet, egy potenciális közös polgármesterjelölt viszont arról beszélt a hvg.hu-nak, szövetségeseik valójában az MSZP eltűnésére játszanak. Abban legalább majdnem mindenki egyetért, hogy a jelöltállítással kezdenek kifutni az időből.


Budapest ostroma: az évszázad osztozkodása jöhet a baloldalon
 

Budapest ostroma: az évszázad osztozkodása jöhet a baloldalon

Nemcsak politikusi, hanem matematikusi képességekkel is rendelkezniük kell a három baloldali párt tárgyalóinak, ha győzni akarnak ősszel a fővárosban. A helyzetüket nehezíti ugyanis, hogy az Együtt-PM már hallani sem akar a közös indulásról, a Fidesz pedig egy pénteken beterjesztett törvénnyel igazítana az erőviszonyokon. Megnéztük, hogy kellene leosztaniuk egymás között a kerületeket, hogy esélyük legyen a győzelemre.

M. László Ferenc - Kósa András M. László Ferenc - Kósa András

Mesterházy:
 

Mesterházy: "Farkasvakságban szenvedtünk"

Hiába járták le a lábukat az MSZP tagjai és aktivistái a kampányban, a párt, és az Összefogás tagjai éppen azt a hangulatot nem érzékelték eléggé, ami a Jobbiknak sok településen második helyet hozott – mondta el a hvg.hu-nak adott interjújában Mesterházy Attila. A párt kudarcértékelő szombati választmányi ülése előtt a párt elnöke arról is beszélt, reális veszély, hogy a Jobbik második helyen végez az EP-választásokon. Látják azt is, hogy a kistelepülésen élők nem értik a párt üzeneteit, így ezen változtatni kell.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc

Török Gábor:
 

Török Gábor: "Én most Rogánra vagy Lázárra figyelnék"

"Most nem lesznek a 2010-eshez hasonló mézeshetek, már az első nap sokkal több a csalódottság és a pesszimizmus" – mondta a választások utáni időszakról a hvg.hu-nak Török Gábor. A politológus szerint a baloldal nem folytathatja ugyanígy, Budapesten kívül "az egész ország azt üzente nekik, hogy így nem kelletek". A Jobbik előtt komoly pálya nyílt, az LMP pedig akár együtt is működhet majd az MSZP-vel.


Szürreális akciókkal igazolják a kispártok: megérik a pénzüket
 

Szürreális akciókkal igazolják a kispártok: megérik a pénzüket

Mintha összebeszéltek volna a kispártok, mindnyájan szerdára időzítették a létüket igazoló, furábbnál furább médiaakcióikat. Így lehetőségünk adódott végignézni, amint pénzt szórnak, vagy közzéteszik a feltörő szeretet megnyilvánulását egy szeméthalom tetején. Emellett a nap folyamán többször is belefutottunk Zuschlag Jánosba, aki a kampány utolsó hetében feltehetően többet haknizik, mint egy friss Megasztár-győztes.

hvg.hu hvg.hu


Videó: na de mit jelent önöknek Gyurcsány Ferenc?
 

Videó: na de mit jelent önöknek Gyurcsány Ferenc?

"Mije Gyurcsány Ferenc a baloldalnak?" "Nem tudom, egy hangos embere." A Demokratikus Koalíció budapesti kampányrendezvényén jártunk, és arról érdeklődtünk, a támogatóknak személyesen mit jelent a volt kormányfő személye, milyennek látják helyét az Összefogás kampányában.

hvg.hu hvg.hu


Lemondták a vihar miatt a baloldali nagygyűlést
 

Lemondták a vihar miatt a baloldali nagygyűlést

A Budapestre közelítő vihar és a már most is erős széllökések miatt a kormányváltó szövetség szervezői úgy döntöttek, nem kockáztatják senki testi épségét: a Szabad sajtó útjára ma, 15.00 órára tervezett rendezvényüket lemondták.

hvg.hu hvg.hu

Nyolc ígérettel nyomná le a Fideszt az ellenzéki pártszövetség
 

Nyolc ígérettel nyomná le a Fideszt az ellenzéki pártszövetség

Nyolc pontba foglalták azokat az ígéreteket, melyek mostantól az ellenzéki összefogás kampányának pozitív üzeneteit jelentik majd, és amelyeket – az érintettek reményei szerint: sikerrel – szembeállítanak a rezsicsökkentéssel nyomuló Fidesz retorikájával. A központi kampány egyelőre azért visszafogott, mert vidékre koncentrálnak, és a büdzsé is véges, a Jobbikkal viszont a jövő héten kirobbanhat egy kis plakátháború.


„Orbán Viktor ma a magyar politika legfontosabb összekötő személyisége”
 

„Orbán Viktor ma a magyar politika legfontosabb összekötő személyisége”

A pozsonyi Új Szónak adott interjújában Török Gábor politikai elemző arról beszélt, még mindig nem lehet teljesen lefutottnak tekinteni a választásokat, bár a közvélménykutatások jelentős Fidesz előnyt mutatnak. Orbán Viktor 25 éve csak azt nézi, mi éri meg neki politikailag, az ellenzéknek nincs saját története, csak annyi, hogy ne legyen Orbán.

hvg.hu hvg.hu