Újbudán közösen indul az ellenzék az önkormányzati választáson
„Közösen kívánjuk a munkát folytatni” – mondta László Imre polgármester.
„Közösen kívánjuk a munkát folytatni” – mondta László Imre polgármester.
László Imre, Újbuda polgármestere arról számolt be, hogy az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium egy olyan társasházra is igényt tartana, ami nincs is az önkormányzat tulajdonában.
A férfi büntetett előéletű, a nyomozati bíró szerint fennáll a bűnismétlés veszélye. Többen támadtak rá, azért vette elő a fegyvert, hogy visszaszerezze a kocsikulcsát.
Korábban öt ellenzéki kerületvezető jelentette be, hogy saját költségen továbbra is biztosítják a szolgáltatást.
A férfit végül a spanyol hatóságok segítségével kapcsolták le.
A bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Sz. Szilárd vallomásában azt mondta: a rendőrök támadtak rá a Lecke utcában.
A helyiek szerint a vállalkozó a felelős a történtekért, mert nem építtetett megfelelő támfalat.
Nem egyértelmű, hogy kihez tartoznak, de valószínűleg nem a tantestülethez.
A díjazott pályaművek szerzői videóban meséltek munkájukról, amiket október 8-ig lehet megnézni Újbudán, a Bikás parkban.
Ugyan a kormányhivatal kötelezte a céget a támfal megépítésére, ám ez határidőre nem készült el, így az önkormányzat most saját pénzből kénytelen visszaállíttatni a gázszolgáltatást.
A lehető leggyorsabban véghez kell vinni a beruházást a júniusi határozat szerint, amit Orbán Viktor szignózott.
Mindez a rendészeti bizottság csütörtöki ülésén derült ki, amelyen az országos rendőrfőkapitány a januári tragédia eddig levont szakmai tanulságairól számolt be. A bizottsági ülésen a fideszes Kósa Lajos és a Mi Hazánk is megpendítette a fegyverviselési jog kiterjesztését, de a főkapitány szerint nem ez a jövő útja.
A férfi azt vallotta, hogy az újbudai üzletközpontban dolgozó barátnőjére volt mérges, ezért fenyegetőzött a bombatámadással. A rendőrök viszont nem találtak robbanóanyagot.
Az alpolgármester szerint ellentmond a Fidesz „békepárti” retorikájának, hogy nem engednek teret elnevezni egy emberéleteket mentő háborús hősről.
Újbudai, zuglói, illetve XV. kerületi ingatlanok szerepelnek a tervekben.
A német cég és az önkormányzat közt van jogvita az építkezés miatt.