Hozzávágta sörösüvegét a buszsofőrhöz, garázdaság miatt ítélhetik el – videó
A férfi egy másik ügye miatt letartóztatásban várja jelenleg az ítéletet.
A férfi egy másik ügye miatt letartóztatásban várja jelenleg az ítéletet.
Újbuda fideszes önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy miért mutatta fel a középső ujját a szivárványos-stadionos plakát előtt.
Egy építés alatt álló helyiség kapott lángra a Napkelte utcában.
Junghausz Rajmund a Facebookon tette közzé értékelését.
A momentumos alpolgármesternek így már csak Gy. Németh Erzsébettel kell megküzdenie az ellenzéki előválasztáson.
A több ezer négyzetméteres zöld területet értékesíteni tervezték, a polgármester azonban most úgy döntött, elengedi az eredeti elképzeléseket.
A korábban orvosként praktizáló polgármester szerint nem voltak tiszták a szabályok, ki kaphatja meg az oltást.
A feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták.
A 19-es és 49-es járat helyett pótlóbuszok közlekednek Kelenföld és a Móricz Zsigmond körtér között.
A tavaly ősszel megválasztott ellenzéki önkormányzati politikusok feladata – éppen a választók akaratából – túlmutat a klasszikus önkormányzati szerepeken, az önkormányzatiság nem kizárólag a helyi ügyek megoldásának terepe, írja szerzőnk, a Momentum alelnöke a 2019-es önkormányzati választások egyéves évfordulóján. Vélemény.
A képviselő szerint a kerület a "homoszexualizmus fellegvára" lett. Az önkormányzat feljelentést tesz.