A "Ribanc séta" mellé
Társadalmunk rendkívül szolidáris a mindenkori elkövetővel.
A vírusfertőzés miatt összesen 1013-an haltak meg az érintett nyugat-afrikai országokban. Múlt csütörtöktől szombatig 52-vel emelkedett a halálos áldozatok száma. Libériában amerikai kísérleti gyógyszerrel próbálkoznak.
Glenn Thomas 49 éves volt. Jelenleg a WHO-nál dolgozott, kollégáit sokkolta a halálhíre.
Húsz rakétakilövő-állást már megsemmisítettek, több alagutat is felfedeztek – eddig is eredményesnek tekintik az izraeliek a csütörtök éjjel kezdődött szárazföldi offenzívát, de most Netanjahu bejelentette, hogy kiterjesztik a hadműveletet. Eddig 1 izraeli katona halt meg, ezzel a konfliktus kezdete óta megduplázódott az izraeli áldozatok száma. Palesztin oldalon 23 áldozat van.
Gyújtogatás miatt lángba borult egy helyi járatú autóbusz a kelet-kínai Hangcsouban. Harminc embert, köztük három kiskorút, szállítottak kórházba, 15-en válságos állapotban vannak - jelentette rendőrségi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség vasárnap.
Újabb épület omlott össze Indiában: a romok tizenkét munkást temettek maguk alá, közülük tizenegyen életüket vesztették - jelentette a helyi média vasárnap, nagyjából egy héttel azután, hogy egy tizenegy emeletes ház összedőlésének több mint hatvanan estek áldozatául a dél-ázsiai országban.
A Beszeljrola.hu-n névtelenül oszthatják meg az őket gyötrő emlékeket azok, akik gyerekkorukban szexuális bántalmazás áldozatai voltak. Aki még nem kész megosztani az egész történetet, felírhatja egy virtuális táblára azt az egy mondatot, amely annak idején arra késztette, hogy ne merjen kilépni a helyzetből. Például: "Úgysem hinne neked senki". Magyarországon minden tizedik gyermek érintett, de sok eset sosem kerül napvilágra.
Az oroszországi robbantások áldozatainak száma harmincháromra nőtt, mert az egyik sérült az éjjel meghalt.
Több ezren vettek végső búcsút kedden Szarajevóban az 1995-ös srebrenicai mészárlás tavaly azonosított 409 áldozatától.
Több ország internetes portáljain megjelentek a szmolenszki katasztrófa áldozatairól, köztük Lech Kaczynski volt lengyel államfő holttestéről készült fényképek - írta szerdán a Rzeczpospolita című konzervatív napilap. A katasztrófa helyszínén, illetve a boncoláskor készült fotókat szeptember végén publikálta egy orosz blogger, de a lengyel média csak most értesült az esetről.
Ellentmondásos iratokat találtak, ezért kihantolták a szmolenszki légikatasztrófa két áldozatának holttestét. A procedúra során kiderült: összekeverték a maradványokat. A katonai ügyészség szerint további exhumálások és azonosító vizsgálatok várhatók.
Két szíriai ellenzéki szervezet szerint az országban mintegy ötezer embert öltek meg augusztusban. Ha ez igaz, akkor a múlt hónap követelte a legtöbb halálos áldozatot Szíriában a kormányellenes felkelés 17 hónappal ezelőtti kirobbanása óta.
A rendőrség kampánya nem a nemi erőszakok számát, hanem a feljelentések számát fogja csökkenteni.
Magyar áldozata nem volt a maláj repülő ellen elkövetett merényletnek – közölte a külügyminisztérium.
Huszonnyolcra emelkedett az Indonézia partjainál történt hajószerencsétlenség áldozatainak száma, több mint harminc embert pedig továbbra is keresnek két nappal az Ausztráliába tartó menekülteket szállító bárka balesete után, amely elemzők szerint Tony Abbott ausztrál kormányfő hétfői jakartai látogatását is be fogja árnyékolni.
Egy kormánydöntés alapján emelkedik a kommunista diktatúra által meghurcoltak nyugdíja. Az emelés részletei nemrég derültek ki.
Azonosították a 8 éves kisfiút, aki a maratont lefutó apját várta a célegyenes közelében, amikor robbantottak. Egyik lánytestvérét kórházba szállították, másik nővére nem sérült meg.
Jogerősen megszüntették azt a pert az Egyesült Államokban, amelyben holokausztáldozatok legalább 2 milliárd dollár vagyoni kár megtérítését, plusz ezen összeg kamatait követelték 1944-ig visszamenőleg. A felperesek azzal vádolták az OTP és az MKB Bankot, hogy bűnrészesei és felbujtói voltak a náci népirtásnak.
Legalább 371 halottja és majdnem 4,5 millió károsultja van Pakisztánban az idei nyári monszuneső után kialakult árvíznek – közölte pénteken a pakisztáni nemzeti katasztrófavédelmi hivatal.
Az előző heti jelentéshez képest 32 százalékkal nőtt a nyugat-nílusi vírus halálos áldozatainak a száma az Egyesült Államokban, amelynek főként a déli részén terjed a betegség - közölték egészségügyi források szerdán.