Michael Schumacher ápolója is érintett lehetett az F1-legenda elleni zsarolásban
A zsarolók 15 millió eurót próbáltak meg kizsarolni a Schumacher-családból, az egykori ápoló ellen egyelőre nem emeltek vádat.
A zsarolók 15 millió eurót próbáltak meg kizsarolni a Schumacher-családból, az egykori ápoló ellen egyelőre nem emeltek vádat.
Megható üzenetet tettek közzé Kenzie családtagjai és barátai.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szerint évente húsz-harminc esetben fordul elő, hogy a verbális agresszió mellett, valamilyen fizikai atrocitás éri a dolgozókat a fogvatartottak részéről.
A férfi kálium-túladagolással végzett egy koronavírusos beteggel.
Fokozatosan vonul ki az állam az egészségügy területéről, és közben a kormányzati lépésekből kirajzolódik, hogy az ellátásban a magánellátóknak nemcsak kiegészítő, hanem nagyon is fontos szerepük lesz – mondta a hvg360-nak adott interjúban Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Egyetért Orbán Viktorral abban, hogy az egészségügyi rendszer katyvasz, a kormány irányai viszont nem egyértelműek. Az ellátás színvonala sokat romlott az elmúlt 5-10 évben, és miközben próbálják ezért a dolgozókra tolni a felelősséget, a valódi ok a pénzhiány.
Kimondottan az egészségügyi dolgozók fizikai terhein kíván enyhíteni a German Bionic új eszköze, mely nem más, mint egy motoros váz: megkönnyíti a betegek emelését, mozgatását.
A túlhatalmú irányító szervezetek lassítják Ausztriában az egészségügy reformját, de csak a felszínen hasonlóak a gyógyítás problémái, mint Magyarországon.
Németországban már egyre több helyen alkalmaznak robotokat idősotthonokban és más szociális intézményekben, hogy így enyhítsék az ápolóhiányt. Szakemberek egy csoportja most azon dolgozik, hogy a mesterséges intelligencia bevetésével ezek a robotok még okosabbak legyenek, hogy még több feladatot tudjanak ellátni. De milyen előnyökkel és milyen hátrányokkal jár a használatuk? A Deutsche Welle utánajárt.
A rendőrség is vizsgálja az ügyet.
A németországi férfi nyugtató injekciókat adott pácienseinek, hogy folyamatosan szedált állapotban legyenek.
Több mint százezer ember érint.
A TASZ szerint egyre több az olyan eset, amikor egyszerűen nincs, aki ellássa a betegeket – így, hogy azok ne tegyenek kárt magukban, inkább lekötözik őket.
Emberölés miatt elrendelte a Pécsi Járásbíróság a férfi letartóztatását.
Pál Blanka ápolóversenyző képviselte Magyarországot a bordeaux-i WorldSkills Competition világversenyen, ahol a résztvevő európai országok közül az első, összesített listán az ötödik helyezést érte el. Kiválósági érmet is szerzett.
Velkey György szerint túl vagyunk a járványon.
Van, aki a magánegészségügyben helyezkedne el, de külföldi munkavállalásban is sokan gondolkodnak.
Az ügyészség a két egészségügyi dolgozó letartóztatásának hosszabbítását kérte. Kiderült, nem „csak” közokirat-hamisítással gyanúsítják őket.
A gyanú szerint hónapokon át sefteltek egy vidéki kórházban az igazolványokkal, amelyeket 20-40 ezer forintért adtak.
Az asszony a gyógyszer-túladagolás következtében súlyos, életveszélyes állapotba került, életét kizárólag a kórház intenzív osztályán végzett gyors beavatkozás és az azt követő többhetes kezelés mentette meg.
Egyelőre nem úgy tűnik, hogy meghallgatásra talál az érintettek álláspontja.