Még fizetnek is, ha felkapcsolod a villanyt
Ezen a hétvégén a német áramszolgáltatók fizetni fognak ügyfeleiknek azért, hogy áramot fogyasszanak, ugyanis a várakozások szerint a szélturbinák elektromosenergia-termelése csúcsot dönt.
Ezen a hétvégén a német áramszolgáltatók fizetni fognak ügyfeleiknek azért, hogy áramot fogyasszanak, ugyanis a várakozások szerint a szélturbinák elektromosenergia-termelése csúcsot dönt.
Az indiai miniszterelnök azt ígérte, hogy a jövő év végére minden háztartásba bevezetik az áramot.
Az autógyártás egyik leginkább vásárlásra csábító hívószava mostanság a "hibrid", de nem mindegy, hogy az adott kocsiban pontosan milyen hibrid rendszer található. Áttekintjük az elterjedt megoldásokat.
Nem napelemeket telepítettek a pécsi Kertvárosban található, 42 lakásos ház tetejére, mert azokat nem tudták volna megfelelően elhelyezni a tetőn. A lakók egy szélturbina mellett döntöttek, amely az első ilyen az országban.
Megszakadt az áramszolgáltatás a XIII. kerületben péntek délután.
Ahogy várható volt, a megrongálódott hálózat javítását nem tudják pénteken befejezni. Vas megyében van a legtöbb olyan háztartás, amelyek továbbra is elektromosság nélkül vannak.
Idén valószínűleg már nem dől meg az eddigi nyári áramfogyasztási rekord.
A vasárnapi vihar miatt több ezer ügyfél maradt áram nélkül Békés és Bács-Kiskun megyében. Hétfő késő délutánra mindenhol helyreáll az áramszolgáltatás – közölte a Nemzeti Közművek.
Gáz után már az áramot sem lehet majd a telefoncégtől vásárolni.
Az idős ember az önkormányzatnál azzal védekezett, hogy a tolvajok miatt volt elektromosság a kerítésében.
Az eddigi nyári csúcsfogyasztás 6457 megawatt volt egy nap alatt, idén egyelőre nem közelítettük meg ezt az értéket.
Szinte mindenben, köztük felépítésben és árban is eltér az eddig megszokott, hagyományos napelemektől az a fejleszés, melyről most úgy tűnik, minden megváltoztathat a napelemek piacán.
Három ország volt csak az egész EU-ban, ahol drágult a gáz, annyival pedig sehol máshol nem nőtt az ár, mint nálunk. Ettől függetlenül még mindig a megfizethetőbbek közé tartozik a magyar rezsi.
Egy székely életvezetési tanács jutott eszébe Nyáry Krisztiánnak arról, áramveszélyre figyelmeztető táblát raktak ki a határkerítésnél.
A Belügyminisztérium bemutatta szórakoztató oldalát.
A minisztérium szerint egy szabotázs elleni jelzőrendszert építettek ki, 10 kilométer hosszan, a kerítésbe nem vezettek áramot.
A helyszínen az Index úgy értesült, hogy egy munkást a felállítás során megrázott az áram, és emiatt kórházba került.
Borsod és Heves megyében vannak még elzárt részek. Az áramszolgáltatás Hevesben és Vasban nem állt helyre teljesen.
Vas megyében nincs még áram például Csepregen és Szombathely egy részén, Borsodban Répáshután és Bükkszentkereszten dolgoznak a hálózat helyreállításán.