Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Három ország volt csak az egész EU-ban, ahol drágult a gáz, annyival pedig sehol máshol nem nőtt az ár, mint nálunk. Ettől függetlenül még mindig a megfizethetőbbek közé tartozik a magyar rezsi.
Egész Európában jelentősen csökkent a gáz ára, kivéve Magyarországon, Hollandiában és Svédországban – derül ki az Eurostat ma közzétett adataiból. A 2015-2016-ban mért 1,5 százalékos magyar gázáremelkedés a legnagyobb volt az egész EU-ban.
De a magyar rezsi még így is alacsonynak számít. A gázár nálunk a negyedik legalacsonyabb az unióban, az áramárban pedig a második helyen vagyunk. Más a helyzet, ha vásárlóerő-paritáson számolunk, úgy már nem sok esélyünk van a legolcsóbbak közé kerülni. Az áram ez alapján a finneknél, Luxemburgban és Hollandiában a legolcsóbb, a gáz pedig Luxemburgban, Észtországban és Nagy-Britanniában.
Ami az EU egészét illeti: a háztartási gázárak 10,5 százalékkal csökkentek a megvizsgált időszakban. A villamos energia ára is esett, igaz, nem ennyivel, ott átlagosan 2,3 százalékkal lett kisebb a rezsi.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.