Halálos áramütés egy vásárhelyi boltban: a rendőrök szerint senki sem felelős
A ruhaboltban helyettesítő asszonyt halálos áramütés érte, amikor megfogott egy korlátot.
A ruhaboltban helyettesítő asszonyt halálos áramütés érte, amikor megfogott egy korlátot.
Egy tehervonat tetejére mászott fel.
Két előzetesben ülő féltestvér azt akarta, hogy megcsapja az áram a körletfelügyelőt.
A Bors információi szerint egy ötgyermekes férfi az áramütés után leesett a tetőről, és fejjel a betonnak csapódott. Már nem tudták megmenteni az életét.
Hozzá sem kellett érnie a vezetékhez, kigyulladt.
Egy falu vízvezetékéből próbáltak inni, de egyikük kidöntött egy villanyoszlopot.
Egy medencében ért halálos áramütés három gyereket és két felnőttet.
Vádat emeltek a hároméves tiszavasvári kisfiú szülei ellen, akik valószínűleg lopták az áramot az utcai hálózatról. Az illegális vételezett elektromossággal ráadásul egy zárlatos hűtőt is működtettek. A kisgyermek ennek a hátsó burkolatát érintette meg, amikor halálos áramütést szenvedett – írja a szon.hu.
Egy betonkeverő túl közel került egy magasfeszültségű vezetékhez a Besnyő és az M6-os autópálya közötti bekötőúton. A sofőr súlyosan megsérült.
Sztrájkot hirdetnek a Volánbusz sofőrei, mert írd és mondd: nulla százalékos béremelést kínáltak nekik. Hódmezővásárhelyen nagyon luxus klotyókat gyártanak, viszont az Ikeára rájár a rúd, megint vissza kell hívnia egy terméket áramütés veszélye miatt. Egyéves a boltzár, de nem annak jó, akiért elrendelték. Ötmilliárdot már el is tapsoltak a logo nélküli magyar olimpiai pályázatra, megint felpörgött a törvénygyár. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Egy cukinak szánt videóval tett hírt kétes népszerűségre az a nő és férfi, akik életveszélyes habfürdővel szórakoztatták a gyereküket. A vizet egy elektromos mixerrel habosították, miközben a kisfiú a kádban pacskolt. És mindezt még fel is dobták a netre. A kommentelőktől kaptak hideget-meleget.
A szomszéd éjszaka vette észre, hogy a közöttük húzódó kerítés izzik és szikrázik – azonnal hívta a Zala megyei rendőrséget.
Egyelőre nem tudják, pontosan mi okozta a tragédiát. Lehet, hogy megérintették a karácsonyfa feletti villanyvezetéket.
Az idős ember az önkormányzatnál azzal védekezett, hogy a tolvajok miatt volt elektromosság a kerítésében.
A helyszínen az Index úgy értesült, hogy egy munkást a felállítás során megrázott az áram, és emiatt kórházba került.
A baleset Pomázon, a Szentendrei úton történt csütörtökön.
Két fiatal felmászott egy tehervagon tetejére az éjjel, de ott volt a magasfeszültségű vezeték.
A tragikus baleset az egyik Örs vezér téri bevásárlóközpontban történt kedden.
A svéd bútorcég közölte: nagyobb személyi sérülés nem történt, bár két vásárló és egy áruházi dolgozó is jelezte, hogy áramütés érte a GOTHEM lámpatest hibás zsinórja miatt.
A Lidl üzletekből a gyártók visszahívtak egy spotlámpát és egy babapiskótát. A visszarendelt lámpánál fennáll az áramütés veszélye, az ugyancsak visszahívott babapiskóta pedig a tejallergiásoknál okozhat problémát.