Nem kell többé robbantással megnyitni a Kisdeltát
Megkezdik a Kisdelta árvízvédelmi szükségtározó korszerűsítését a Fehér-Körös bal partján, Gyula mellett.
Megkezdik a Kisdelta árvízvédelmi szükségtározó korszerűsítését a Fehér-Körös bal partján, Gyula mellett.
A területi vízügyi igazgatóságok áthelyezését a Belügyminisztériumhoz az indokolta, hogy eddig is a belügyi tárca végezte az ár- és belvízvédelemmel, valamint a kárelhárítással összefüggő feladatokat - mondta Illés Zoltán környezetügyi államtitkár.
Karácsonyra 27 milliárdot, Szilveszterre további 5 milliárdot nyert el a Közgép Hídépítő Speciál Kft. nevű leányvállalata. 5 milliárdból biztosítja majd Almásfüzitő és Komárom árvízvédelmét.
Muraszemenyén nyolcszáz homokzsákot készítettek elő, a védekezéshez a településen tíz közmunkás is készenlétben áll. 30 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség.
A Duna felső szakaszának kivételével a vízszintek a magyarországi folyókon sehol sem közelítik meg az árvízvédelmi készültségi szinteket - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.
Elkészült a szegedi partfal rekonstrukciójának kiviteli terve, hamarosan kiválasztják a kivitelezőt, és ősszel megkezdhetik a mobilgát alapjának építését.
Az elmúlt bő egy évtizedben harmadszor fenyegeti az áradás Bátát, amely talán az utolsó kritikus pont a dunai árvíz levonulása során. A védekezéshez nagy erőket mozgósítottak, és hétfőn még Orbán Viktor is tiszteletét tette. A rohammunkában épülő gát elvileg készen várja a tetőzést, de az alacsonyan fekvő házak kertjében szinte mindenhol áll a víz. Mire az árvíz az alsó-Dunára ért, alábbhagyott az önkéntesek lelkesedése, viszont a honvédség végre megmutathatja, mit tud.
A Tisza vízállása lehetővé tette, hogy Szolnok belterületén folytatódjon a tavaszi árhullám miatt leállt 2,4 milliárd forintos árvízvédelmi beruházás.
Csak az egyik facebookos posztolásnál két és fél ezer megosztás és nagyjából ugyanennyi lájkolás érkezett arra a képre, ami az árvízzel kapcsolatos eddigi legelterjedtebb és legkevésbé káros mémnek tekinthető. A fotó a hókáosz idején történt, finoman szólva is vitatott hatékonyságú belügyminisztériumi üzenetküldés utánlövése.
Rohammunkában építenek új gátat a Mosoni-Duna mentén, hogy megállítsák az évszázad árvizét, ami Győrt is elönti, ha nem járnak sikerrel. A szervezett káoszban a helyiek és a mindenfelől érkezett önkéntesek méltatlankodnak néha, de mindenki erejét megfeszítve pakolja a homokzsákot. A folyó még nem látszik Dunaszentpálon, de mindenki tudja, a repceföld helyén két méter magas lesz a víz.
Egy nap alatt megtöbbszöröződött az árvízzel kapcsolatos segítségnyújtást szervező közösségi oldalak követőinek száma. A facebookos kezdeményezések mellett máshol is találni közösségi webes szervezkedést, a felajánlásokról már térkép is készült és értesítések is kérhetők.
A közelgő rekordárvíz miatt apokaliptikus hangvételű közleményekkel bombázzák a közvéleményt a Római-partra tervezett mobil gát támogatói. Egyikük, egy elegáns szálloda tulajdonosa maga jár elől jó példával, és magángáttal védi a hotelt – ennek költségeit váltaná ki a közpénzből épített gát. Közben a régi motorosok nyugodtan pakolnak össze a Duna-parton, hiszen láttak már nagy árvizet, nem is egyet, tapasztalatból tudják, hogy időnként ki kell takarítani az áradás után.
Németországban már megdöntött egy fél évezredes rekordot a Duna vízszintje, és a magyarországi szakaszon is meghaladhatja a valaha mért legmagasabb szintet. A folyó mellett élők rutinosan készülnek az árvízre, ami főleg a Szigetközben okozhat gondot, illetve ott, ahol építkezések miatt megbontották a gátakat. Az áradás az új katasztrófavédelmi rendszer vizsgája is lehet. Kiderül például, használhatók-e az egyenruhába bújtatott civil osztagok.
Elárasztották hétfőn a Kossuth téren épülő mélygarázs munkagödrét, mivel a Duna vízszintje hamarosan eléri a 7,5 métert, és a kiáradt folyóvízzel szemben a gödörbe pumpált víz nyomása támasztja majd meg az épülő mélygarázs résfalát.
Mindenütt megszűnt az árvízvédelmi készültség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyók töltéseinél - közölte a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vasárnap délután a honlapján.
Megerősítik a Berettyó védtöltéseit, felújítják a gátőrtelepeket és a védműveket. A beruházás 3,5 milliárd forintba kerül, az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával valósítják meg.
Árvízvédelmi fal épül Sajópetriben, ezzel a beruházással teljessé válik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község árvízvédelmi rendszere - közölte a település önkormányzata az MTI-vel.
Az ESRI az Országos Vízügyi Főigazgatósággal együttműködve az árvízi védekezést és a lakosság hivatalos tájékoztatását támogató alkalmazást fejlesztett ki
Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDVI) a Duna három Tolna megyei szakaszán – közölte Boros Brigitta megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
A Berettyó torkolati szakszán megszüntette az árvízvédelmi készültséget a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig), a folyón így már sehol nincs védelmi készenlét - közölte Bara Sándor védelemvezető szerdán.