#éhezés



Észak-Korea először ismerte el a munkatáborok létezését
 

Észak-Korea először ismerte el a munkatáborok létezését

Egy külügyminisztériumi tisztviselő azt mondta: bár országában nincsenek "börtönök meg ilyesmik", vannak azonban "munkával javító internáló táborok, nem, központok, ahol az emberek hozzáállásán javítanak". Túlélők beszámolói szerint a munkatáborokban felfoghatatlan rémtetteket hajtanak végre a legtöbbször politikai okokból fogvatartott foglyokon.

MTI MTI

Durvulhat az éhezés Észak-Koreában, kisebb lett a fejadag
 

Durvulhat az éhezés Észak-Koreában, kisebb lett a fejadag

Észak-Koreában napi 250 gramm rizsre csökkentették az élelmiszer-fejadagot augusztusban – adta hírül szerdán az ENSZ Világélelmezési Programja. Eközben a szomszédos Dél-Koreában Kim Dzsong Un egészségi állapotáról találgat a média, a fiatal észak-koreai vezető több mint három hete nem jelent meg ugyanis a nyilvánosság előtt.

MTI MTI

Megdöbbentő: éhezik a magyar gyerekek fele
 

Megdöbbentő: éhezik a magyar gyerekek fele

A Gallup közvélemény-kutató OECD-tagországokat érintő kutatása szerint szerint a szervezet tagjai körében növekszik azon emberek aránya, akik nem tudnak megfelelő mennyiségű élelmiszert vásárolni családjuknak. Az arány Magyarországon igencsak elkeserítő: a gyerekkel rendelkező családok körében majdnem felével fordult már elő az elmúlt egy évben, hogy nem tudták a szükséges élelmiszert megvásárolni maguknak és családjuknak. A helyzet ráadásul 2007 óta rendkívüli mértékben romlott hazánkban a kutatás szerint.

hvg.hu hvg.hu


Magyarország közel harmada éhezik
 

Magyarország közel harmada éhezik

A válság előtti évekhez, 2006-2007-hez képest közel kétszer annyian vannak azok Magyarországon, akik úgy érzik, élelemre sincs elég pénzük. Az OECD felmérése szerint 2011-2012-ben a magyarok 30 százaléka tartozott ide. 2006-2007-ben ez az arány még 17 százalék volt.

hvg.hu hvg.hu



Közel a katasztrófa - milliók éheznek Szíriában
 

Közel a katasztrófa - milliók éheznek Szíriában

Az ENSZ Világélelmezési Programja közölte, nem tud segítséget nyújtani egymillió éhező szíriainak. A szervezet jelenleg másfél millió embernek nyújt támogatást abból a 2,5 millióból, amelynek erre a szíriai Vörös Félhold szervezet szerint szüksége van.

MTI MTI








Virágzik a luxus Phenjan közepén, miközben milliók éheznek
 

Virágzik a luxus Phenjan közepén, miközben milliók éheznek

Őrületes tempóban fejlesztik az észak-koreai főváros belvárosát: az AP hírügynökség beszámolója szerint új lakásokat, éttermeket, üzleteket építettek itt, és a tervek szerint még idén megnyitnának egy élményparkot is, benne egyebek mellett a londoni Big Ben másával. Eközben az észak-koreai gyerekek negyede alultáplált, milliók éheznek, és sokfelé akadozik az áramszolgáltatás.

MTI MTI

Jobb a magyar gyerekeknek, mint az amerikaiaknak?
 

Jobb a magyar gyerekeknek, mint az amerikaiaknak?

Jobb gyereknek lenni Magyarországon, mint az USA-ban? Melyik európai országban élnek a legjobban a gyerekek és hol megy legrosszabbul a soruk? Hányadik helyen szerepel Magyarország? Hogyan értékelik a gyerekek a saját helyzetüket? Ezekre a kérdésekre ad választ az UNICEF 2013. évi kutatási jelentése.

hvg.hu hvg.hu

Több ezer ember halhatott éhen tavaly Észak-Koreában
 

Több ezer ember halhatott éhen tavaly Észak-Koreában

Akár több ezer ember is éhen halhatott tavaly Észak-Korea legjelentősebb gabonatermesztő vidékén, miközben az ország több tömegrendezvényen is megünnepelte az országalapító Kim Ir Szen születésének századik évfordulóját - jelentette csütörtökön egy japán hírügynökség.

MTI MTI