Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#életveszély

Mészáros Márton hvg360

Elindult a munka Lipótmezőn: 292 milliót már elköltöttek a volt pszichiátriára, az is kiderült, hogy mire

Majdnem 300 millió forintba került csak az, hogy ne legyen életveszélyes a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főépülete, ez legfeljebb tűzoltásnak elég, így viszont legalább a tervezést el lehet kezdeni. Válaszra bírtuk az épületet megkapó alapítvány cégét, a közbeszerzést kiíró Közép-európai Oktatási Zrt.-t is, sokkal többet azonban nem tudtunk meg, így az továbbra sem ismert, hogy mennyibe kerülhet a teljes projekt, az oktatás megkezdéséről pedig csak annyit árultak el, hogy a beruházás befejezését követően indulhat el.

Serdült Viktória Itthon

Ki a felelős, ha egy társasház olyan állapotba kerül, hogy leomlik a homlokzat?

Az állami tulajdonú társasházi lakások értékesítése a kilencvenes években jól jött ugyan a benne lakóknak, de az ingatlannal együtt a ház állapotáért való felelősség is az ő kezükbe került. Anyagi és szervezési okokból azonban a legtöbb budapesti bérházban az elmúlt években elmaradtak a felújítások. Az önkormányzatok a pályázatíráson kívül nem sokat tehetnek, életveszély esetén a fővárosi kormányhivatal intézkedhet, és a helyreállításon kívül akár még a bontást is előírhatja.

1 2 3 4 5 6
Részegen kötött el egy luxusautót egy férfi, majd a rendőri üldözés közben totálkárosra törte

Részegen kötött el egy luxusautót egy férfi, majd a rendőri üldözés közben totálkárosra törte

Páratlan lelet: 1900 éves papirusz árulkodik a római kori bírósági tárgyalásokról

Páratlan lelet: 1900 éves papirusz árulkodik a római kori bírósági tárgyalásokról

Megdőlt a melegrekord, csaknem 20 fok volt Nagyatádon

Megdőlt a melegrekord, csaknem 20 fok volt Nagyatádon

„Programozott leépítés” – nem árulja el a kormány, hány embert bocsátanak el a Postától

„Programozott leépítés” – nem árulja el a kormány, hány embert bocsátanak el a Postától

Új jelölés jön a Play Áruházba – ha ezt látja, biztonságban lesznek az adatai

Új jelölés jön a Play Áruházba – ha ezt látja, biztonságban lesznek az adatai

Két 14 év alatti diáklányt molesztált egy tanár Borsodban

Két 14 év alatti diáklányt molesztált egy tanár Borsodban

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

Szeretettel Erdélyből: így válik Hurghada az „új paradicsom” ideáljává

Szeretettel Erdélyből: így válik Hurghada az „új paradicsom” ideáljává

A Fideszen kívül mindenki megszavazta a közgyűlésben Karácsony javaslatát, amellyel a főváros blokkolná a Mini-Dubaj beruházást

A Fideszen kívül mindenki megszavazta a közgyűlésben Karácsony javaslatát, amellyel a főváros blokkolná a Mini-Dubaj beruházást

A címlapról ajánljuk