#épület

Lakások százezreit kellene lebontani Magyarországon
 

Lakások százezreit kellene lebontani Magyarországon

A hazai lakóingatlanok 70 százaléka elavult, minden tizedik – azaz több százezer lakás – pedig annyira rossz állapotban van, hogy már felújítani sem lenne érdemes – derül ki egy felmérésből. A legelterjedtebb lakástípus brutális mennyiségű energiát használ el.

hvg.hu hvg.hu


Bálna a Duna-parton: belülről is meg lehet nézni ősztől
 

Bálna a Duna-parton: belülről is meg lehet nézni ősztől

Megegyezett a főváros az időközben CET-ről Bálnára átnevezett Duna-parti épületegyüttes kivitelezőjével, a Porto Investmenttel, és az épület megkapta a jogerős használatbavételi engedélyt is, így nincs akadálya annak, hogy októberben megnyissák az épületet - mondta Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI MTI


2013 őszén nyithat a CET
 

2013 őszén nyithat a CET

A fóváros átveszi a CET generálkivitelezőjének követeléseit 2,7 millió euróért. Budapest ettől reméli rendezni a látványos, de egyelőre kihasználatlan, Duna-parti épület sorsát. Az ígéret szerint legkésőbb 2013 őszéig átadják a lakosságnak a CET-et.

MTI MTI


Kétszáz éves vendéglőt bontanak le Hűvösvölgyben
 

Kétszáz éves vendéglőt bontanak le Hűvösvölgyben

Az 1799-ben alapított hűvösvölgyi Balázs Vendéglőt idén érte utol a végső lebontás. Az egyre romló állapotú, műemlék jellegű épület az elmúlt években többször leégett, a romokat hajléktalanok vették birtokukba. Az Urbanista blog utánanézett az egykor szebb napokat látott vendéglő történetének.

hvg.hu hvg.hu


A százéves Erkel Színház, ahogy még sosem látták - Nagyítás-fotógaléria
 

A százéves Erkel Színház, ahogy még sosem látták - Nagyítás-fotógaléria

Száz évvel ezelőtt, 1911. december hetedikén Jean Nouguès Quo vadis? című operájával nyílt meg az akkori Tisza Kálmán téren a Népopera, a mai Erkel Színház, melynek tervezői Komor Marcell, Jakab Dezső és Márkus Géza voltak. A nyitó előadáson az operapremier előtt az igazgató, Márkus Dezső vezényelte Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójának nyitányát. Az opera sokszoros névváltoztatás után - Városi színház, Labriola Varieté, Magyar Művelődés Háza - 1953-ban vette fel az Erkel Színház nevet, és 2007. június 7-én búcsúkoncerten köszönt el a közönségtől. Azóta bezárva vár sorsára. Most az Operaház művészeivel bejárhatják az elhanyagolt színház önök által még nem látott termeit, részt vehetnek a születésnapi ünnepségen.

hvg.hu hvg.hu

Milliomosok kerülhetnek a híd alá – nagy fotók
 

Milliomosok kerülhetnek a híd alá – nagy fotók

Sok tekintetben követendő lehet az olasz elgondolás a használaton kívüli völgyhidak, alagutak újrahasznosításáról. A megoldására kiírt nemzetközi tervpályázat jelentős érdeklődéssel és meghökkentő pályamunkákkal zárult. Hamarosan luxus lehet a híd alatt élni?

life-style.hu life-style.hu


Száz éve is voltak plázacicák
 

Száz éve is voltak plázacicák

Április 9-én ünnepelte ötven budapesti épület centenáriumát, köztük az Andrássy úti Párisi Nagy Áruház. Az épület az 20. század elején élte fénykorát, igaz, csupán öt évig. F. Dózsa Katalin művészettörténésztől megtudtuk, hogy a plázázás száz éve sem volt különb, mint ma.

Lukács Andrea Lukács Andrea



Ilyen lenne az új ferihegyi utasfogadó
 

Ilyen lenne az új ferihegyi utasfogadó

Végtelenül egyszerűen, behajlított tenyérrel modellezhető az ötlet, amely alapján átszabták a Ferihegyi repülőtér 2-es termináljának arculatát.

G. Tóth Ilda, Vitéz F. Ibolya G. Tóth Ilda, Vitéz F. Ibolya

A legérdekesebb modern építmények
 

A legérdekesebb modern építmények

Ma már a formatervezettség alapkövetelmény, legyen szó akár építészetről, divatról vagy akár mindennapi használati tárgyakról. A Travelline cikkéből megtudhatja, hová érdemes utazni, ha a különleges dizájn érdekli.

Travelline Travelline



Meglepő épületek hulladékból
 

Meglepő épületek hulladékból

Templom sörösüvegből, hőszigetelés autógumiból, falak konzervdobozból. Mindez csak néhány ötlet, hogy milyen sok módon lehet újrahasznosítani a hulladékot, miközben környezetünket és pénztárcánkat is kíméljük.

hvg.hu hvg.hu