Vesztett az MTVA, jogszerűen voltak az épületében a DK képviselői
Az ítélet szerint az ellenzéki politikusok mindössze a jogaikkal éltek.
Az ítélet szerint az ellenzéki politikusok mindössze a jogaikkal éltek.
A telephelyen mától folyamatos lesz a munkavégzés.
A Magyar Telekom eladja a Száva utcai adótornyot, a kormány határozatban rendelkezett az ingatlan megvásárlásáról 1,7 milliárd forintért.
Az esős, párás időben távolról óriási kalózhajóra emlékeztet, közelről egy palotára, amelyet üvegpikkelyek borítanak, felülről hegyláncnak tűnik, bent pedig olyan, mintha a Föld egy elvarázsolt, mély üregében szólna a zene. A hamburgi Elbai Filharmónia épületében a napokban a Budapesti Fesztiválzenekar is fellépett. Közel egymilliárd euróba került a megvalósítása, így nagy elvárásokkal kezdtük el az épület bejárását.
Egy háromszintes épület dőlt romba a holland városban, legalább ketten megsérültek.
Aligha így képzelték a karácsonyt Sydney egyik negyedének a lakói: miután az emberek repedésre utaló hangokat hallottak, a hatóságok háromezer embert evakuáltak egy most elkészült toronyházból, illetve a környék lakói közül.
A Tropicana jól járt a költözéssel.
A környéken óvoda, bölcsőde és egy forgalmas játszótér is van, de a lakók még mindig nem tudják, hogy veszélyben vannak-e.
Ennél drágább épületről nem tudnak a világon.
Nem nagyon válogattak, volt, hogy még kripták rézlemezeit is elvitték.
A tűzoltóság arra alapozta a döntést, hogy a Grenfell Tower tűzvédelmi rendszere jól működik, de nem így volt.
Egy családi ház melléképületének harmada dőlt össze Pest megyében, a gyermeket már nem tudták megmenteni.
A floridai rendőrség szerint nem volt engedély a Miamiban található épület felrobbantására. Egy munkást kritikus állapotban szállítottak kórházba.
Állagmegóvási és felújítási munkálatokra kapott pénzt a józsefvárosi Károlyi–Csekonics kastély, amit viszont a homlokzat mögött teljesen visszabontottak.
Konkrét tervek egyelőre nincsenek az épületek hasznosításához, de igyekeznek új funkciókat találni azoknak, ha muszáj lesz. Azok a hallgatók, akik Budapesten kezdtek, Budapesten is fejezik be tanulmányaikat, erre a magyar törvények biztosítanak lehetőséget Fodor Éva rektorhelyettes szerint.
Március 22-én a víz világnapja alkalmából fotókiállítás nyílik a 100 éves Gellért fürdőről Radisics Milán fotóiból. A kiállítás új megvilágításba helyezi az épületről alkotott eddigi képünket: felülről-alulról, kívül-belül, vízből-levegőből, izgalmas fényjátékban kerülnek bemutatásra a Gellért fürdő részletei. Az alkotások között a légi felvételek mellett bemutatásra kerülnek a fürdő ősforrásáról készült felvételek is. A kiállítás díjmentesen megtekinthető a fürdő nyitvatartási idejében, reggel 6 és 20 óra között, 2018. április 22-ig.
Bejárták az egész világot a megdőlt épületről készített fotók. Az alsó szintek beomlottak, tizennégyen haltak meg ott.
Itt a bizonyíték arra, hogy az unalmasan szürke városi látképet némi kreatívitással mennyire könnyen fel lehet dobni.
Végső fázisához érkezett a Magyar Rádió kilencvenéves palotájában a stúdiók bontása, írja az Euronews.