Az iskolán múlik, hány napot igazolhat a szülő
Bár a legtöbb iskolában legfeljebb három nap hiányzást igazolhatnak a szülők, vannak intézmények, ahol akár 15-öt is.
Bár a legtöbb iskolában legfeljebb három nap hiányzást igazolhatnak a szülők, vannak intézmények, ahol akár 15-öt is.
Az alapvető jogok biztosa az Emmihez fordult, hogy a minisztérium indítson vizsgálatot a speciális közétkeztetés ügyében.
Meg kívánják oldani a község egyik legforgalmasabb útján kialakult parkolási és közlekedési anomáliát.
Amikor Magyarországra jöttek, állítólag óvták őket a kerülettől, végül mégis egy józsefvárosi nemzetközi óvodát választottak nagyobbik gyermeküknek.
Törtek az üvegtáblák, recsegtek az ajtók a feszítővastól a felvidéki Érsekkéty óvodájában. Több helyi ott volt az épületnél, és videókat készített. A polgármester és a református egyházközösség vitája vezetett eddig.
Egy 46 éves nő bement „rendet tenni” abba az óvodába, ahová a gyermeke is járt.
A szülők elmondása szerint az egyik gyereknek egyszer összekötözték a kezeit, máskor a száját ragasztották le. Egy másikat megalázott az óvónő. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz.
Látszólag egyszerű okra vezethető vissza, hogy a dánok évtizedek óta a világ legboldogabb nemzetei között vannak. Ez pedig a teljesítménykényszer helyett az empátiára, a sok szabad játékra, a hitelességre alapuló nevelés. Sajnos a magyar közoktatás semmit nem tanul a Lego és Andersen népétől.
A"halál" és "gyilkolás" szavakat írták fel a falra. A robbantásban nyolcan haltak meg, és 65-en megsebesültek.
Egyelőre nem tudni, mi robbant fel, illetve merénylet történt-e.
A szülőknek az volt a fő problémájuk, hogy a meleg óvóbácsi hozzáért a gyermekekhez, illetve ő vitte ki őket WC-re.
A plusz egy évfolyam az óvoda és az iskola közötti átmenetet szolgálná, de itt még tanulnának írni és olvasni a gyerekek. Átugrani a jobb képességű gyerekeknek sem lehetne a plusz egy évet.
Az óvónők a polcon a játékok között találták meg a gyújtóbombát, amit a gyerek az erdőben talált.
Életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat a nő ellen.
Egy fiatal óvodaigazgató nemi szerepekről szóló szavait idézte ironizálva Gyurcsány. Bejegyzését utóbb magyarázattal kellett ellátnia.
A tanár ragasztószalagot tett a szájára, mert túl sokat csacsogott.
Homokzsákkal vették körbe az óvoda épületét Péterin a délután lezúdult eső után.
Nem bizonyosodott be, hogy a gyerekek végül valóban megették-e a gombát, vagy csak azt mondták. A biztonság kedvéért kórházba vitték őket. Az óvoda vezetője ígéri: ezentúl még alaposabban odafigyelnek arra, hogy gombamentes legyen az udvar.
A kancsókat fertőtleníteni akarták, így került azokba kis mennyiségű hipó, amelyre tévedésből vizet töltöttek. A hírek szerint egyik gyermeknek sem esett baja.
Orbán Viktor kedden Salgótarjánban járt, ahol azt mondta, ebben a városban 27 évvel a rendszerváltás után is vesztesnek érzik magukat a polgárok. A felnőttek nehezen vitatkoznának ezzel a nógrádi megyeszékhely jelenét ismerve. Az ott nevelkedő óvodások azonban nem a rozsdát és a betont látják, hanem a színeket. Erről tanúskodik a számukra meghirdetett rajzverseny.