Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A neves RYD Education oktatási intézményhálózat érintett az ügyben.
Az óvodások szülei azzal vádolják az intézményt, hogy ismertlen oltóanyaggal beinjekciózták gyermekeiket, akiknek a bőrén tűszúrások nyomait találták.
Ugyancsak azt állítják – gyermekeik elmondása alapján –, hogy a gyerekeknek a délutáni alvás előtt ismeretlen fehér tablettákat és szirupot adtak be.
Felmerült a szexuális zaklatás lehetősége is, mivel, így a szülők – akik csütörtökön az intézmény előtt tüntettek –, az engedetlen gyerekeket meztelenre vetkőzették és egy sötét szobába zárták.
A rendőrség az óvoda biztonsági kameráinak felvételeit vizsgálja, három pedagógust pedig felfüggesztettek állásukból. A pekingi oktatási hatóság általános vizsgálatot kezdeményezett a kínai főváros hasonló intézményeiben, írja a BBC.
Az óvoda elnézést kért a szülőktől, egyben jelezte, hogy nem fogja lerázni magáról az ügyet, vállalja a felelősséget. Ugyanakkor azt is hozzáteszi: számos, általa hamisnak tartott vádat jelzett már a rendőrségnek.
Kína egyik legjobb hírű ilyen típusú intézményéről van szó, melyet a New York-i tőzsdén is bejegyeztek.
Egyébként nem ez az első, a RYB-t érintő botrány: egy éve történt egy hasonló eset, melyről ugyancsak beszámolt a média. Akkor négy nevelőt zártak börtönbe. Az ügyről szóló, a közösségi médiában – a Sina Weibón – zajló vitát mindazonáltal cenzúrázták a kínai hatóságok.
Kapcsolt kép: Illusztáció - AFP
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.