#útfelújítás

Százmillióért újul meg Telki főutcája

Közel százmillió forintból újul meg a Pest megyei Telki Fő utcája - közölte Pécsi Norbert, az építkezés lebonyolításáért felelős szakember és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője pénteken.

MTI


Felújítják a 86-os út egy szakaszát

Megkezdte a 86-os főút Szombathely és Vát közötti szakaszának újbóli építését a közbeszerzési pályázat nyertese, a Szombathely MK 86 Konzorcium. A felújított, négysávosra bővített szakaszt várhatóan 2014 közepén adják át a forgalomnak - tájékoztatott kedden a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

MTI


Érdi polgármester: nem lehet nyári bulvártéma a gyermekgázolás

Részvétét fejezte ki az Érden elgázolt ikrek hozzátartozóinak a város polgármestere. T. Mészáros András csütörtöki közleményében ugyanakkor visszautasította a tragédiával kapcsolatos vádakat. Egyebek mellett azt írta ezzel kapcsolatban, hogy az elmúlt években majdnem százmillió forintot költöttek járdaépítésre.

MTI




Felújítanak két fontos utat Békés megyében

Két fontos összekötőút újul meg Dél-Békésben: az Orosháza-Tótkomlós-Mezőhegyes és Orosháza-Mezőkovácsháza közötti szakaszt hozzák rendbe európai uniós támogatásból. Összesen 32 kilométer utat újítanak fel, a kivitelezés költsége 2,3 milliárd forint.

MTI


Zavarja a lakókat a kecskeméti útfelújítás (Galéria)

Megkezdődtek Kecskeméten a Rákóczi út - Vasútkert felújításának építési munkálatai. A mintegy másfél milliárd forintos uniós forrásból megvalósuló munkálatok során megújul az út teljes burkolata, részben lecserélik a kiöregedett fasort, szökőkutakat, térbútorokat helyeznek az új sétányon. A teljes átépítés 2012 végére fejeződik be.

MTI

A Hősök terén is felújítják az utat

Módosította a Fővárosi Közgyűlés a főváros 2012-es útfelújítási programját, miután a képviselők 18 igen szavazat és 14 tartózkodás mellett elfogadták az erről szóló előterjesztést a közgyűlés pénteki, rendkívüli ülésén. Németh Zoltán és Wintermantel Zsolt fideszes képviselők előterjesztése szerint a módosításra azért volt szükség, mert az eredeti listát még 2007-ben állították össze egy olyan szempontrendszer alapján, amely nem vette figyelembe a közúthálózat valós állapotát, és a közösségi közlekedés igényeit sem.

MTI


Két forgalmas utat adtak át Balatonfüreden

Átadták Balatonfüreden a reformkori városrész két legforgalmasabb útját: a Jókai utca 71-es főút alatti részének felújítására, illetve a Huray utca rekonstrukciójára 80 millió forint támogatást nyert el uniós pályázaton a város, a beruházás teljes költsége 114 millió forint volt - közölte a város a honlapján.

MTI





Autósok, figyelem!

Négy forgalmas úton újítja fel az útburkolatot a Fővárosi Közterület-fenntartó pénteken.

FH
  • FH
  • Hírszerző

Péntektől két budapesti útszakaszt újítanak fel

Két útszakaszt újítanak fel péntektől a fővárosban a XIV. és a XVII. kerületben; a városligeti Vajdahunyad vára belső sétánya, illetve a rákosmenti Diadal utca november közepéig kap új burkolatot - közölte a főpolgármesteri hivatal sajtóirodája szerdán.

MTI