Vádat emeltek egy férfi ellen, mert Covid–19 feliratú bakancsot hagyott a metrón
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki 2020 tavaszán egy COVID 19 feliratú bakancsot hagyott a budapesti 3-as metrón. Pénzbüntetésre számíthat.
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki 2020 tavaszán egy COVID 19 feliratú bakancsot hagyott a budapesti 3-as metrón. Pénzbüntetésre számíthat.
Még tavaly tettek bejelentést egy nyolcadikos diák szülei, hogy az iskola egy tanára elcsábította a gyermeküket.
Bevonták a Készenléti Rendőrséget, valamint három vármegye rendőri állományának egy részét is.
Az egyik áldozat hozzátartozói panaszt tettek a nyomozás lezárása miatt, az ügyészség pedig nekik adott igazat.
A férfi öt társa börtönbe kerülhet, egy vádlottra pénzbüntetést kért az ügyészség.
Az ügyészég szerint nem a támadón múlt, hogy nem lett gyilkosság az esetből. A tettest elfogták.
A zsákmányának nem örülhetett sokáig, hamar elkapták a rendőrök.
Kamerafelvétel van arról, hogy egyikük ököllel beüt a busz ablakán, ám a bíróság első fokon mégis bizonyítottság hiányában felmentette azt a két békési rendőrt, akiket bántalmazással és bűnpártolással vádoltak a 2018-ban, intézkedés során megsérült Makula István ügyében. Ahhoz is négy év és három ügyvédi panasz kellett, hogy az ügy eljusson a vádiratig. Az áldozat a kórházban elhunyt, halála azonban nincs összefüggésben a rendőri intézkedéssel.
Nem árult el részleteket az Agrárminisztérium a volt földügyi helyettes államtitkárát, Nagy Jánost érintő újabb büntetőper vádirata szerinti 2,2 milliárdos kárértékétől, viszont lehet, hogy utaltak egy, a közvélemény előtt még nem ismert, folyamatban lévő nyomozásra.
A férfi a rendőrség szerint végzett két tizenéves lányával, postán feladta a végrendeletét, majd vonat elé lépett, de túlélte. A rendőrségnek azt mondta, nem emlékszik, mit tett. A lakásában talált naptárban a lányok halálának napjához azt írta: „End”.
Felfüggesztett büntetést kaphat a halálos gázolásért a férfi, aki nem megfelelő követési távolságot tartva ütött el egy kerékpárost.
Az esetről a rendőrség közzétett egy felvételt.
A férfi még azután is adott neki pénzt, miután szakítottak.
A Fővárosi Főügyészség április 23-áig meghosszabbítaná a drogügy miatt lekapcsolt divattervezőnek és a gyanúsított-társának a letartóztatását.
Ügyelete közben, gyógyszer-túladagolással próbált végezni az anyjával.
A nyomozás feltárta, hogy az elkövető pszichológiai jellemzői miatt nem is ülhetett volna volán mögé.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás ügyében emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség egy pécsi cég két vezetője ellen. A beszámlázó cégek vezetőit bűnsegédlettel vádolják.
Az ügyben gyorsított eljárásban hoztak döntést.
A férfi két adóellenőrrel szemben erőszakoskodott.
Pechére épp beleakadt a Nemzeti Védelmi Szolgálat ellenőrzésébe, így videó is készült az esetről.