Szentendre helyi médiájára csaptak le Rákay Philip volt üzlettársai
Szabad az út, hogy az ellenzéki támogatottságú szentendrei és a civilek által elindított budakalászi polgármesterrel szemben a Fidesz hírértelmezését közvetítsék a nézőknek.
Szabad az út, hogy az ellenzéki támogatottságú szentendrei és a civilek által elindított budakalászi polgármesterrel szemben a Fidesz hírértelmezését közvetítsék a nézőknek.
Fogyatkoznak a kívánatos csúcsmenedzseri állások a hatalom közelébe került üzletembereknek. Legutóbb Vida József, Mészáros Lőrinc földije bukott ki az állami gigabank, a Magyar Bankholding vezetéséből, miután fő szerepet vállalt a takarékszövetkezeti szektor felszámolásában.
Fidesz-közeli cégek sora telepedett meg a Hegyvidék Bevásárlóközpontban, ahol fel szokott tűnni Gansperger Gyula is, a Városháza-gate egyik főszereplője.
Nem tehetik meg a luxusgyártók, hogy ne reagáljanak a viselhető okoseszközök divatjára, ám az ilyen órák készítésével éppen a legfőbb értékeiknek fordítanak hátat.
Egy különleges anyagokat fejlesztő startupba szállt be tőkével a Takarék Kockázati Tőkealap.
A nonprofit vállalkozás első nagy dobása egy 333 fényképes válogatás volt a Fortepan kincseiből, de indulnak az új projektek is.
Mindenki a saját szenvedélyéből tud igazán jó bizniszt csinálni, és ez akkor is igaz, ha az a bizonyos passzió meglehetősen morbid.
Rendezvényszervezői alaptevékenységre újabb vállalatot alapított a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány.
Még a NER-oligarchák is megszeppentek kissé a járvány első évében: profitjuk nagyobb részét hagyták benn a cégeikben, és kevesebbet vettek fel belőle osztalékként, mint korábban. De azért persze nem csak maradt, jutott is. HVG Top 500, 6. rész.
Shabtai Michaeli üzletfelei közé tartozik a szintén grúz Irakli Rekhviashvili, aki korábban 12 éven át Soros alapítványánál dolgozott.
Mészáros Lőrinc helyett Tiborcz István üzlettársa, Paár Attila üzemelteti majd a Hotel Helikont, amelyben tulajdonosi érdekeltsége is van.
Az adóhivatal által évek óta szorongatott Gattyán Györgynek több kormányközeli üzlete is van, az ellenzék viszont távolságtartó a szexbizniszben meggazdagodott milliárdossal. Ebből nem olyannak tűnik, mint aki valóban függetlenként tűzte politikai zászlajára a digitalizációt.
A legnagyobb eredményt elért vállalkozások toplistáját böngészve azt látjuk, hogy a látványosan nagy nyereséghez még külföldi cégleányok sem feltétlenül kellenek – különösen akkor nem, ha az adott társaság tulajdonosai jó kapcsolatot ápolnak az Orbán-kormánnyal. HVG Top 500, 5. rész.
Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a legnagyobb cégek érik el a legnagyobb nyereséget. A HVG ötszázas rangsora azt mutatja, hogy a legmagasabb eredményt a különféle szolgáltató cégek teszik zsebre, közülük is elsősorban azok, amelyeknek – sokszor inkább csak papíron – jól működő külföldi cégleányaik vannak. HVG Top 500, 4. rész.
Nevet és tulajdonost is váltott a Globoport Média Holding Kft., amely eddig Balogh Sándornak, Mager Andrea, a nemzeti vagyont kezelő miniszter körözés alatt álló exférjének a birtokában volt.
Újabb céget alapított Sebestyén Balázs rádiós celeb.
Egyre nagyobb a „forgalmi dugó” az orbitális pályákon, és ami a Földön csak kellemetlen, az az űrben kifejezetten veszélyes. Minél előbb felismerjük, hogy a műholdakat ütközésveszély fenyegeti, annál jobb – ebben már robotok is segíthetnek.
Budapestnek a Keleti pályaudvar mellett fekvő értékes területein kezd ingatlanhasznosításba és fejlesztésbe a MÁV-East Kft., Garancsi István Property Market Kft.-je az előkészítésben vesz részt.
Hernádi Zsolt üzlettársával, a leggazdagabb felvidéki magyarként ismert Világi Oszkárral, a Mol egyik igazgatósági tagjával lett érdekelt egy új vagyonkezelő cégben.
Tóth István János korrupciókutató szerint a szlovák példa is bizonyítja, hogy ki lehet menekülni egy korrupt rendszer szorításából, pedig ott a hatalom egy újságíró és menyasszonya meggyilkolásáig is elmerészkedett.