60 napig tilos lesz felkelnie 12 embernek, mosdani, WC-zni is az ágyban fognak
Francia kutatók egy tucat önkéntes bevonásával vizsgálják a Földön, milyen hatással lehet az emberre egy hosszabb távú űrutazás.
Francia kutatók egy tucat önkéntes bevonásával vizsgálják a Földön, milyen hatással lehet az emberre egy hosszabb távú űrutazás.
Már több évtizeddel ezelőtt felmerült, hogy érdemes lenne férfiak helyett nőket küldeni a világűrbe, elsősorban a hölgyek alacsonyabb testsúlya és oxigénfelhasználása miatt. Bár a felvetés logikusnak tűnt, nem győzte meg a NASA-t, de más országok űrkutatási szervezeteit sem. 2000-ben viszont ismét előkerült az ötlet, elsősorban a Mars-utazással kapcsolatban. Geoffrey Landis amerikai repülőgépmérnök egyenesen azt javasolta, hogy egy ilyen űrmissziót teljes egészében női legénységgel teljesítsenek. Nemrégiben komoly megerősítést kapott a mérnök.
Az amerikai Space Perspective szerint már többen is érdeklődtek a vállalatnál, hogy szeretnének a világűr szélén összeházasodni. A cég ezzel történelmet írna.
Bár Oroszország egy éve még arról beszélt, hogy elhagyja a Nemzetközi Űrállomást és sajátot épít, a jelek szerint ez az évtized második feléig biztosan nem fog bekövetkezni.
Az amerikai hatóságok jelentése szerint a SpaceX felrobbantott űrhajójának darabjai 385 hektáros – másfél négyzetkilométeres – területen szóródtak szét.
Jared Isaacman amerikai milliárdos a SpaceX segítségével a Crew Dragon űrhajó fedélzetén indulhat el a világűr felé, valamikor 2023 nyarának végén. Az űrturista egy űrsétára is elmehet.
A francia Zephalto 2025-ben indítaná útnak az első ballonját, ami egyszerre hat utast tud a világűr szélére elvinni. Évente 60 járattal számolnak.
Hétfőn elmaradt, csütörtökön azonban újból megkísérli a Starship és a Super Heavy indítását az Elon Musk-féle SpaceX.
Hosszas késlekedés után kapta meg az engedélyt a felszállásra a világ legnagyobb rakétája és űrhajója, ezért is érthető a felfokozott érdeklődés az Elon Musk-féle SpaceX hétfői történelmi küldetése előtt. Mutatjuk, mire lehet számítani és hol lehet megnézni a Starship szűzrepülését.
A Kínai Tudományos Akadémia nemrég sikerrel végezte el azt a rakétatesztet, ami a jövőben a függőlegesen leszállni képes rakétákhoz vezethet.
A jelenleg használt ionhajtóművekhez képest sokkal hatékonyabb megoldással ellát elő az amerikai IVO. Már idén nyáron tesztelhetik az űrben az űreszközök mozgásához energiát nyerő technológiát.
Az amerikai Oklahomai Állami Egyetem kutatói szerint a sejtek 37 fehérje segítségével képesek alkalmazkodni a mikrogravitációs környezethez.
Az Egyesült Államok űrhivatala is érdeklődik a Kaliforniai Egyetemen megálmodott hajtómű iránt, amely tízszer gyorsabb utazást tenne lehetővé, mint a most az emberiség rendelkezésére álló technológia.
Az amerikai űrhivatal és a hazai pályára dolgozó Axiom Space szakemberei által tervezett űrruha 40 év után nyugdíjazná a jelenleg használatos, mára igen korszerűtlen szkafandereket.
A NASA mérnökei még elemzik az Orion űrhajó tavalyi küldetése során rögzített adatokat, de a szervezet már azt tervezi, hogy jövőre emberrel a fedélzeten küldi vissza a Holdhoz a szerkezetet.
A SpaceX által útnak indított Tesla Roadster már öt éve szeli a kilométereket a Naprendszerben. Ha a számítások helyesek, már 4 milliárd kilométert tett meg.
Az űrutazás jövője azon múlik, hogy sikerül-e a jelenleginél hatékonyabb hajtóműveket építeni. A jelek szerint igen.
A NASA az amerikai védelmi minisztériumhoz tartozó fejlesztő részleggel közösen 2027-ben tesztelné le azt az új hajtóművet, ami segítene az űrhajósoknak a gyorsabb űrutazásban.
Jelenleg nagyjából hét hónapon át tart, hogy egy űrhajó a Földről eljusson a Marsig, mert a hajtóművek nem elég fejlettek a nagyobb sebesség eléréséhez. A megoldás azonban a csőben lehet.
Egy 1917-es egyházi törvény értelmében abban a pillanatban a katolikus egyházé lett a Hold, ahogy Neil Armstrong a felszínére lépett.