Kedves Tóni, ennél tökösebb csávónak tűntél – Rogánnak és Tiborcznak is üzent Magyar Péter
Varga Judit volt férje újra posztolt, ezúttal Orbán Viktor vejét is megszólította.
Varga Judit volt férje újra posztolt, ezúttal Orbán Viktor vejét is megszólította.
A bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettese mindent cáfol és meghurcolt áldozatnak tartja magát.
A református püspököt kedd délelőttre rendelte be a Magyarországi Református Egyház vezetése, de a közvélemény is válaszokat vár, volt-e valamilyen köze a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesének adott elnöki kegyelemhez.
Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért, február 16-án, pénteken 18:00-kor a Hősök terén.
Azért nem Varga Judit, hanem helyettese, Völner Pál engedélyezte a miniszteri engedélyhez kötött leplezett eszközök alkalmazását, mert a miniszter gyakran akadékoskodott – gyakorlatilag ezt állította Varga Judit exférje. De miért fontos ez, és mi a jelentősége?
Már szombaton kiállt az elnök mellett, de elölről kellett kezdenie.
Hétvégén Orbán évértékelő beszédet mond, amihez a maga módján szeretne Magyar is hozzájárulni.
Magyar Péter nem hiszi, hogy belső leszámolás volt Novák Katalin és Varga Judit bukása, de hosszan beszélt az ifjú fideszesekről, akik egyszer akár a hatalmat is átvehetik, és akik köréből most két emblematikus alak tűnt el. Amit Magyar szerint egyáltalán nem bán Rogán Antal, sőt.
A kegyelemről szóló döntésről nem egyeztettek a Szentszékkel.
Montenegrói és kárpátaljai útjára sem megy már el.
Jól bejáratott kommunikációs panelen ne változtass! – jelszóval.
A főpolgármester szerint együtt kell követelni a közvetlen köztársaságielnök-választást.
Arató András publicisztikája olyan címmel jelenik meg a Google keresőben, amit ő maga sem vállal.
Magyar Péter korábban elismerte, hogy kormányzati nyomást gyakoroltak rá azután, hogy kiderült, válni szeretnének. Több évig tartott, mire a válási szándékból valódi elválás lett.
A párt szerint Orbán Viktor a „valódi felelős” a „pedofilbotrányért”.
A szinte semmiből pillanatok alatt százmilliárdos árbevétel – ezt produkálta az a két kommunikációs cég, amelyeket Magyar Péter állami hátszelű túlárazással vádol, és amelyeknek az utcai óriásplakát-kampányai elől 2017 óta elmenekülni is lehetetlen volt. A Diákhitel Zrt. volt vezetője nagyvadra lő, de minimum kétséges, mit tudna bizonyítani a vádjaiból.
Tavaly öthetes kiképzést követően szerezte meg a tartalékos alezredesi rendfokozatot.
Az alkotmányjogász arra kéri az Orbán-rendszert Magyar Péterhez hasonlóan belülről ismerő, de azzal elégedetlen honfitársait, hogy ők is álljanak a nyilvánosság elé.
Finoman szólva sincs sok realitása annak, hogy megválasztják, akit javasolnak.
Rogán Antal minden kommunikációt irányít, a fideszesek magánéletébe is beleszól, manipulálja a közvélemény-kutatásokat, rengeteg közpénzt folyat el és elszámoltathatatlan – a Magyar Péter által elmondottak alapján ilyen kép rajzolódik ki a propagandaminiszterről, márpedig ő közelről, néha saját bőrén érezhette a miniszter munkájának eredményeit.