Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
A kormány plakátjai primitívek, gyűlöletkeltők, és semmi közük nincs a kormányzati kommunikációhoz, csak kampányidőszakon kívüli Fidesz-reklámnak jók – sokan gondolhatják ezt végignézve a plakátokon. Aki kicsivel még tovább megy, arra is rájöhet, hogy jó üzlet lehet ezeket a plakátokat megtervezni és legyártani – ezt a számok is igazolják.
Magyar Péter, az egykori igazságügy-miniszter, Varga Judit volt férje viszont sokkal bátrabb állításig ment el: ő azt mondta a Partizánnak, hogy annak idején a Diákhitel Zrt. vezetőjeként az állami kommunikációs tenderek sorozatos győztesével 3–6-szorosan túlárazva kellett volna szerződnie, és amikor ezt nem akarta, Rogán Antal kabinetfőnöke szólt rá.
Magyar viszonylag nehéz helyzetben lenne, ha a vádját a bíróságon kellene bizonyítania. Amióta Balásy Gyula két cége dominálja a kormány és az állami cégek kommunikációs tendereit, csak annyi biztos, hogy rengeteg pénzt kapnak, de törvénytelenséggel még nem vádolták meg őket. A konkrét ügyről annyit lehet biztosan állítani, hogy amíg Magyar volt a Diákhitel Zrt. élén, a cég háromszor szerződött Balásy vállalataival, előbb 176, majd 45,6, végül 227 millió forint nettó összeggel, mindháromszor „egyéb szolgáltatásról” szólt a szerződés.