Para-Kovács Imre: Rend és kegyelem
Végzetes következményekkel járhat a köztársasági elnök számára, hogy kegyelmet adott egy pedofíliához segédkező bűnelkövetőnek. Vélemény.
Végzetes következményekkel járhat a köztársasági elnök számára, hogy kegyelmet adott egy pedofíliához segédkező bűnelkövetőnek. Vélemény.
Az MSZP frakcióvezetője megkérdezte a jelenlegi igazságügyi minisztert is, hogy ellenjegyezne-e egy olyan kegyelmi kérelmet, mint amivel Novák Katalin kegyelmet adott K. Endrének.
Egy bíróságon volt takarító egy nő, de titokban rendszeresen felbontotta, majd visszazárta a bírósági leveleket, feltúrta a bírók asztalán az iratokat, és le is fényképezte azokat. 1 év 10 hónap börtönt kapott, Novák tavaly februárban kegyelmezett meg neki.
Mit jelent, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelme a bicskei pedofilügyben elítélt K. Endrét mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányoktól és attól is, hogy eltiltsák foglalkozásától? Milyen erkölcsi bizonyítványt kaphat? Miért nem indokolja ezt a kegyelmi döntését az államfő, ha Budaházy esetében megtette? Vissza lehet-e vonni egy kegyelmi döntést? Ezekre a kérdésekre Nehéz-Posony Katával, a HVG jogászával kerestük a válaszokat.
Igazságügyi miniszterként Varga Judit ellenjegyezte Novák Katalin kegyelemi döntését, ezért különösen érdekes, hogy volt férje, Magyar Péter mit gondol az ügyről.
Lilu reagált Novák Katalin köztársasági elnök szavaira, aki szerint minden kegyelmi döntés a természeténél fogva megosztó.
Egyik politikusuk összeszólalkozott a rendőrrel és azt állította, a kormányőrök utasítására intézkedik velük szemben.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a magyarok úgyis átlátnak a szitán.
A miniszterelnök politikai igazgatója Sopronbánfalván nem zárta ki, hogy szándék esetén legyen párbeszéd az államfői kegyelmek indoklásainak nyilvánosságra hozataláról.
Novák az ország legtisztességesebb embere, így nem kizárt, hogy titkosszolgálati akció keretén belül kapott hamis anyagokat az ügyről, amelyben szerinte lehet, hogy koncepciós per zajlott – írta.
A 444.hu-nak sikerült megtalálnia a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesét, akit korábban három év négy hónapos börtönbüntetésre ítéltek, mert a pedofil igazgató bűntársaként megpróbálta rávenni a gyerekeket, hogy vonják vissza a feljelentésüket.
A Momentum elnöke szerint a köztársasági elnöknek azonnali hatállyal le kell mondania.
Az államfő gyakorlatilag megismételte azt, amit a hivatala kommunikált a botrány kirobbanásakor. Szerinte politikai kampány zajlik az ügyben.
A Kiállok érted című előadás csapata reagált arra, hogy a köztársasági elnök kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon bizonyítottan pedofil igazgatójának helyettesét.
Össztűz alá vette az ellenzék Novák Katalint a pedofilügyben hozott kegyelmi döntése után. Van, aki hivatalos eljárásban mondatná le, mások törvénymódosítást követelnek. Megnéztük, mit kell tudni ezekről, és mit jelenthetnek a gyakorlatban.
A mindenkori igazságügyi miniszternek a magyar jogrendben van arra lehetősége, hogy felülbírálja, ha a köztársasági elnök valakinek kegyelmet ad. Elmagyarázzuk, hogyan működnek a kegyelmek, a döntés idején az igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak pedig hol lett volna lehetősége arra, hogy megakadályozza azt, hogy Novák Katalin a pápa látogatására hivatkozva kegyelmet adjon egy pedofilügyben elítélt férfinak.
Aktivizálták magukat az ellenzéki pártok, tüntetés lesz az államfő ellen, és megfosztanák a pozíciójától.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: szókirály, szembesítés, bűnpártolás, hajtűkanyar, börtönbotrány.
Az ellenzéki pártok felháborodtak azon, hogy a pedofilügyben elítélt bicskei igazgató kényszerítéssel és vesztegetéssel vádolt helyettesét kegyelemben részesítette Novák.
A Karmelita előtt bontottak kordont, azokat vitték át a Sándor-palotához. Jövő héten tüntet is a párt.