Az én hetem: Krusovszky Dénest még a Nagycirkuszban is a NER tudatvilága nyomasztotta
7 perc
2024.02.04. 17:00
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: szókirály, szembesítés, bűnpártolás, hajtűkanyar, börtönbotrány.
Szókirály – Orbán Viktor úgy adta el a rendkívüli uniós csúcson történteket, mintha nyert volna, holott valójában meghátrált. Ukrajna több évre elosztva megkapja az 50 milliárd eurós támogatást, amit később még meg lehet vitatni, de vétózni már nem.
Szembesítés – Ungváry Krisztián történész feltárta, hogy Bayer Zsolt fideszes publicista nagyapja, Gyimes Károly – a testüregmotozás technikáját fiatal zsidó lányokon bemutató - nyilas gettóorvosból lett kommunista besúgó. Bayer, aki korábban más színben beszélt nagyapjáról, pár órával később azt írta, „iszonyodom attól a nagy, erős, csendes embertől, aki a nagyapám volt.”
Bűntárspártolás – Államfői kegyelmet kapott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűntársa. Mindez egy bírósági dokumentumból derült ki. Novák Katalin hivatala annyit írt, pedofil bűncselekmény miatt elítélteket nem ment fel, a konkrét ügyről nem beszélhet.
Hajtűkanyar – Az évszázad átigazolásaként tálalták, hogy Lewis Hamilton a Mercedestől átigazol a Ferrarihoz 2025-től. A nyolcadik világbajnoki címére hajt.
Börtönbotrány – Elég nagy botrány van az antifa-támadások vádlottjaként fogva tartott olasz nő miatt: az olasz sajtó borzalmas magyar börtönkörülményekről ír, és több politikust felháborított, hogy az egyik tárgyalásra kéz és lábbilincsben vezették elő. Az ügyben Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is beszélt Orbán Viktorral, aki azt ígérte, a nő tisztességes eljárásban fog részesülni. A börtönviszonyokat bíráló állítások a magyar hatóságok szerint nem igazak.
Na de most tényleg. Eddig ilyesmire nem vetemedtem, de az e heti kulcsszavak, pontosabban, ami mögöttük van, hogy is mondjam, nem fair. Vagy túl sok. Persze a valóság nem fair ilyen esetben, és az emberi embertelenség túl sok, de akkor is.
Mesélek valami mást elöljáróban, aminek a kulcsszavakhoz kevesebb (de hátha mégis, meglátjuk!) köze van, az én hetemhez, mármint a megélt hetemhez annál több. Cirkuszban voltunk, a középső gyermek osztálytársának szülinapját ott ünnepelték, úgyhogy elmentünk családilag, hogy a többiek se maradjanak ki.
Számomra a cirkusz, vidéki gyermekkorom okán elsősorban vándor változatban volt ismerős. Az szinte mindig silány minőséget, de egyedi hangulatot jelentett. Egy alkalommal például – ez jut hirtelen eszembe – nagyanyám vitt el egy tiszalöki előadásra. Hazafelé végig azon bosszankodott, hogy ezért pénzt mertek kérni, ugyanis – ezt találta épp megbocsáthatatlannak – a kutyás számnál valamelyik uszkár a porond közepére szart. Nekem viszont ezzel együtt tetszett, és nem is értettem, hogy neki miért nem. Ő a szaró kutya miatt, én meg az ő elégedetlensége miatt voltam rosszkedvű. Így megy ez. A Fővárosi Nagycirkusz sokáig csak a tévéből volt ismerős. Régen egy csodálatos, hatalmas intézményként képzeltem el. Felnőttként szembesülni a dimenziókkal és állapotokkal, finoman szólva is kijózanító. No mindegy. Egyébként előbb voltam itt kulturálódni (valamelyik Krétakör előadáson), mint cirkuszt nézni. Ez se ma volt már. De talán pontosabb azt mondani: ma már ez se lehetne, ugye.