Novak Djokovic nem könnyíti meg a világnak, hogy szeresse őt
A teniszben visszatérő motívum, hogy Novak Djokovic mennyire szeretné, ha szeretnék, de minél inkább próbálkozik, annál inkább épp az ellenkezőjét éri el. A sportág nagyjából azóta lamentál ezen a kérdésen, hogy a szerb teniszező tehetsége megtörte a bálványozott Roger Federer és Rafael Nadal párharcát. Az elmúlt időszak eseményei azonban mintha meggyorsították volna a folyamatot, amelynek a következtetése az, hogy Novak Djokovicot tisztelni lehet, de szeretni nem. Sőt most már az is kérdés, hogy a vakcinacirkusz után mennyi marad a tiszteletből.
- Biztonságos egyszerre felvenni az influenza és a koronavírus elleni védőoltást?
- Nem várt felfedezést tettek magyar tudósok, amikor a Covid eredetét kutatták
- Áttörést érhettek el magyar kutatók: a daganatok ellen már használják, most újabb fegyver jöhet a súlyos Covid elleni harcban
Ausztráliában a hosszas és szánalmas egészségügyi, jogi és politikai huzavona után most épp ott tartunk, hogy a bevándorlási miniszter visszavonta Novak Djokovic vízumát, így még most sem világos, hogy a teniszezőnek lehetősége nyílik-e arra, hogy történelmet írjon, és kitörjön a hússzoros Grand Slam-győztesek triójából, ahol Roger Federerrel és Rafael Nadallal osztozik egyelőre a rekordon (az igazi rekordtól, Serena Williams 23 GS-győzelmétől egyelőre még távolabb van). Ha a számokból indulunk ki, minden idők legnagyobb férfi teniszezője lehet, sőt bizonyos szempontok alapján már most az: övé a világelsőként eltöltött legtöbb hét rekordja, Federer és Nadal ellen is pozitív a győzelmi mérlege.
A szervái gyilkosak, a rugalmassága lenyűgöző, és bár Federer elegánsabbnak, Nadal erőteljesebbnek tűnik, ha stílusról van szó, Djokovic jelenlétét a pályán a kíméletlen hatékonyság, az ellenfél demoralizálásának a mágikus képessége jellemzi. Ráadásul még csak 34 éves – ereje teljében van, tavaly a négy Grand Slamből hármat megnyert (az Australian Opent, a Roland Garrost és Wimbledont), és a US Openen egyetlen meccsre volt attól, hogy behúzza a naptári Grand Slamet, ami legutóbb fél évszázada sikerült Rod Lavernek. A tavalyi évet világelsőként kezdte, és úgy is zárta. Vagyis nem túlzás azt állítani, hogy 2022 abszolút az ő éve lehet.
De ha a számok mellé a rajongók szeretetét is beszámítjuk, Novak Djokovic – a saját hardcore bázisát leszámítva – egyre inkább vesztésre áll.
Ez a viszonyulás nem új keletű. Djokovic a sikerei jó részét úgy érte el, hogy a közönség az ellenfelét támogatta. Mats Wilander a hétszeres Grand Slam-győztes svéd teniszező a szerb világelső népszerűségért folytatott hadjáratának a reménytelenségét azzal magyarázta, hogy Djokovic a színrelépésével valójában összetörte azoknak a rajongóknak az álmait, akik a Federer–Nadal-csatákban látták meg a tenisz szépségének az esszenciáját. Konkrétan elrontotta a szórakozásukat azzal, hogy egyik Grand Slamet nyerte a másik után, kiszorítva így a nagy kedvenceket, miközben az esztétikumot a hatékonyság főlé helyező kritikusok sterilnek és unalmasak írták le a játékát, szembeállítva Federer balettet idéző kecsességével vagy Nadal nyers erőből összerakott bravúrjaival. És Djokovic ezek után még nyerni is merészelt…
Közben az, ahogyan nyert sem feltétlenül nyerte el a teniszrajongók tetszését. Nagyon széles volt például az ellenfelei megzavarására irányuló lélektani arzenálja a sérülés szimulálásától kezdve a kritikus labdamenetek előtt idegesítően elhúzott szervákig, a sportszerűségét így rendre kétségbe vonták. És sokszor azzal sem tudott szimpátiát kiváltani, ahogy a győzelmeinek örült. A teniszben a játékosok belső érzelmi hullámzása sokszor a maga pőreségében jelenik meg a pályán, de Djokovic egy időben mintha még csak meg sem próbálta volna kordában tartani az érzelmeit: a kirohanások, ordibálások, hisztik, őrjöngések is hozzátartoztak a meccseihez.
Wilander szerint Djokovicot az sem segíti, hogy Federer és Nadal is csodás nagykövetei a sportágnak, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Vagyis nemcsak a győzelmek tekintetében kellett a nyomukba erednie, hanem egy sokkal megfoghatatlanabb minőségben is: a tenisz lelkét kellene valahogy megragadnia.
Djokovic, bármennyire próbálkozott is, rendre szabotálta magát ezen a téren. Mintha nemcsak Federer, Nadal és a többiek, hanem saját maga legnagyobb ellensége is lenne. Ha csak a mögöttünk álló kétéves járványidőszakot nézzük, PR szempontból egymás után lőtte lábon magát. A tokiói olimpiára úgy érkezett, hogy a Golden Slamet hajszolta (négy GS-győzelem plusz egy olimpiai arany egy naptári évben – ez eddig csak Steffi Grafnak jött össze 1988-ban), de nemcsak az elődöntőt, majd a bronzmeccset vesztette el, hanem az önuralmát is, aminek két ütő is a kárát látta. Alig egy évvel korábban, szintén dühből eldobott egy labdát, amely a torkán találta el az egyik vonalbírót. 2020 nyarán a járványról tudomást sem véve rendezett teniszversenyt Adria Tour néven, amely aztán igazi úgynevezett szuperterjesztő esemény lett, a maszk nélkül versenyző és bulizó sportolók közül többen elkapták a koronavírust – köztük Djokovic is.
Djokovic, bár sokáig nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni az oltási státuszát, többször is hangot adott a vakcinákkal szembeni ellenérzéseinek. (Ausztráliában végül nyilatkozott arról, hogy nincs beoltva.) A szerb teniszező régóta különleges kapcsolatot ápol a saját testével, ami olykor az ezotéria határait súrolja, sőt néha át is lépi. Az elmúlt években a teste feletti kontroll megkérdőjelezhetetlen prioritás lett: az étrendjéből száműzte a glutént, a cukrot, a húst és a tejtermékeket, és mindent elkövet azért, hogy külső behatások ne zavarják meg a szervezetének az ő csodálatos működését. Vagyis Novak Djokovic világképébe ma nem fér bele az, hogy oltást fecskendezzenek az izmaiba, amelyekkel a gyilkos szerváit adja.
Hogy a kép még összetettebb legyen: Djokovic és a felesége, Jelena, valamint a nevét viselő alapítvány egymillió eurót adományozott Szerbiának, hogy lélegeztetőgépeket és egyéb felszereléseket vegyenek belőle a koronavírus-járvány idején.
Az ilyen gesztusok azonban mégis elhalványulnak a nyilvánosságban, amikor arról van szó, hogy olyan kétes hírű wellness-vállalkozókkal áll össze, mint például Chevrin Jafarieh, akivel többek között azt tárgyalta ki az Instagramon, hogy a víz összetételét befolyásolhatjuk a gondolatainkkal, vagy amikor a felesége, Jelena a saját felületén az 5G-összeesküvéseknek ad teret.
Győzött az igazság, vagy kiszúrtak a világ legjobb teniszezőjével? - Djokovic ausztráliai vesszőfutása
Nemzetközi politikai botránnyá kezd fajulni, hogy az ausztrál hatóságok nem engedték belépni az országba a világ legjobb teniszezőjét, Novak Djokovicot, aki a dolgok jelenlegi állása szerint nem vehet részt a január 17-én kezdődő teniszbajnokságon, az Australian Openen.
Djokovicban keveredik a nagylelkűség és a harciasság. Egy traumatikus gyerekkorból nőtt profivá (11-12 évesen a NATO-bombázások idején óvóhelyeken keresett menedéket az edzések között), és gyerekként nem volt meg az a meghitt családi, középosztálybeli biztonsági hálója, ami Federernek vagy Nadalnak. A szüleinek viszont meggyőződésük, hogy a fiuk – akárcsak Szerbia – több tiszteletet érdemel. Nem véletlen, hogy Djokovic apja, Srdjan a mostani ausztráliai cirkusz közepette nem győzte hangsúlyozni, hogy „Novak egyenlő Szerbiával, és Szerbia egyenlő Novakkal. Ha átgázolnak Novakon, akkor átgázolnak Szerbián és a szerbeken is.” Ahogy Christopher Clarey újságíró fogalmazott: az ortodox keresztény Djokovic család isteni jelet lát Novak felemelkedésében. Nem véletlen, hogy amikor Srdjan belgrádi irodáját meglátogatta, azt láthatta, hogy a falon a néhai Pál pátriárkának, a szerb ortodox egyház fejének a képe alá Novak Djokovic arcát festették, amellyel szerinte gyakorlatilag sportbálvánnyá emelték.
Kérdés, hogy ebből a bálványstátuszból mennyire látszanak hibának az olyan ügyek, mint ami most Ausztráliában is kibontakozott. Vagy valóban az van, amit több kollégája és a járványba belefáradt ausztrálok is pedzegettek már az elmúlt napokban: hogy Novak Djokovic meggyőződése, hogy neki jár a kivételezés.
Tavaly a CNN-nek arról beszélt, hogy igyekszik megtanulni a leckéket. „Végső soron én is ember vagyok, mint bárki más, vannak félelmeim, bizonytalanságaim, még mindig hibázok. A tenisz a tanulásom terepe. A legerősebb, legszebb érzelmeim jönnek itt a felszínre, de ugyanígy a legrosszabbak is” – próbálta megvilágítani a nagy nyilvánosság előtt zajló legbelsőbb folyamatait.
Djokovic több megnyilvánulásából is le lehet vonni a következtetést, hogy nemcsak Grand Slam-győzelmeket szeretne, hanem a lelátók támogatását is, ráadásul a saját szemével látta, mire képesek a rajongók, ha Federer vagy Nadal a szeretetük célpontja. Az ausztrál Nick Kyrgios beszélt egy interjúban arról, hogy Djokovic mennyire megszállottan szeretné, hogy szeressék. Ennek érdekében mindent megtesz, hogy kiszolgálja a közönséget.
A közönség pedig sokszor a bunkóság határát súrolva reagál rá. Különösen kemény volt ebből a szempontból a 2015-ös US Open döntője Roger Federer ellen, ahol a nézők ujjongtak a szerb minden hibájánál, és néha még a szerváit is megzavarták. Mivel a külső körülményeket nem tudta megváltoztatni, arra koncentrált, amire hatással lehetett: az elméjére. Mint később egy interjúban elmondta, egy trükkött vetett be: „Azt kiabálták, Roger!, én meg azt képzeltem, hogy azt kiabálják, Novak!”
Egy másik interjúban elismerte, hogy nagyon kevés az olyan hely, ahol több támogatást kapna, mint az ellenfele. „Tulajdonképpen a meccseim 90 százalékát, ha nem többet, nemcsak az ellenfelemmel, hanem az egész stadionnal szemben játszom.” Nyilván csak emeli a teljesítménye értékét, hogy ezt a fajta ellenségeskedést sikerült becsatornáznia a győztes stratégiájába. A közönség szimpátiájából csak akkor kapott ízelítőt, amikor vesztésre állt, mint például 2015-ben a Roland Garros döntőjében, ahol végül kikapott Stan Wawrinkától.
Djokovic kilencszer nyerte meg eddig az Australian Opent (az elmúlt hét évben ötször győzött), és világelsőként, első kiemeltként érkezett az idei versenyre, ahol lassan tíz nappal a landolása után is bizonytalan még, hogy pályára léphet-e.
Bárhogyan alakuljon is a története az idei Australian Openen, a számok alapján a legjobbként zárhatja majd le a karrierjét, az öröksége azonban egyre ellentmondásosabb lesz. A tenisz világának pedig mind inkább meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy minden idők legeredményesebb férfi játékosa az lesz, akit a rajongók a leginkább imádnak utálni.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
